#ESTIEM BUDAPEST BME

[estiembudapest]

Europe3D, Calabria, 2018, part 1

Óránként kétszázötven kilométeres sebeséggel suhanunk a Salerno megyét keresztülszelő Frecciarossa 1000 típusú motorvonattal. A Trenitalia Vörös nyíl szerelvényének ablakain jobbra kitekintve a távoli Tirrén-tenger kék vízén csillan meg a déli napfény. Miközben a bevonó tábor aktuális feladatai járnak a fejemben, a baloldali sötétítő rolók között is megpillanthatom a tájat, ahol a messzeségben a Cilento és Vallo di Diano Nemzeti Park lankás részeit sűrű fás területek borítják be. Útitársam, Dominika a térkép böngészéséből felnézve közli: „nagyjából az út felénél járunk”. Az event egyetlen non-ESTIEMer résztvevőjével Napoli Centrale állomásról indultunk, hogy részt vegyünk LG Calabria által szervezett Europe3D Italy rendezvényen. Calabria Olaszország egyik régiója, az Appennini-félsziget délnyugati végében. Gyengébb földrajzosoknak: az olasz csizma orra/lábfeje. Szóval, a régió egyik megyéje Cosenza, amely székhelye Cosenza város. E várostól északra Quattromiglia település található, a Castiglione Cosentino nevű vasútállomásával. Még néhány óra vonatozással ide érkezünk meg.

Grand Tour

Amikor tavasz végén először rábukkantam portálon erre az eventre, fogalmam sem volt, hogy szeptember utolsó hetében több hasznát fogom venni az activity tudás és a már rég elfelejtett olasz alapfok kombinációjának, mint az angolomnak. Többször elolvasva Csonka Dani és Szabó Gábor korábbi beszámolóit, egyre nagyobb kedvet kaptam ehhez az utazáshoz. Majd mikor kijött az első agenda is, gyorsabban csaptam rá az Apply gombra, mint a csernobili üzemeltetők az AZ-5-ra. Augusztus közepén jött is a regisztráció, utalva arra, hogy az International Night-on azért hiányozna egy kis magyar pálinka. Egyből repjegy és szállás foglalása Nápolyba, vonatjegy Calabriába. Hát így.

La Notte Calabrese

Most pedig az összes olasz tudásom bevetve nyújtom bemutatkozásra a kezem az elénk autóval kiérkező szervezőknek. Nemsokára egy új, Fiat ötszázas hátsó ülésére szuszakolnak be minket a táskáinkkal, ahonnan elsőkézből élvezhetjük a rendet- és szabályokat betartó, türelmes és engedékeny dél-olasz közlekedést. Duda és che cazzo. Szeretek itt lenni. Szállásunk a campus területén található Residenza Socrates, ahol általában a vendégeskedő oktatók kapnak helyet. Most mi élvezhetjük a saját fürdőszobás, kétágyas szobákat. Az ismerkedős-csapatépítős program végére beszállva találkozunk a többi résztvevővel is, majd irány a Calabrian Night.

Az előző beszámolókból is kiderült számomra, hogy az LG tagjai elég jók szponzor szerzésében, így már nem is lepődünk meg a támogatóktól kapott olasz ételek és boros palackok sokaságán. A kis prezentáció után a részvevők rávetik magukat az ellátmányra, igyekszem én is elcsípni a legjobb falatokat. A kaja után azon elmélkedem a helyi Magna Graecia borászat termékei előtt (aminek palackja €15), hogy a salsiccia vajon bianco, rosato, netán rosso leöblítést érdemel-e. A matching food&wine gondolkodásomból az egyik newbie résztvevő zökkent ki, azután érdeklődve, hogy gondoltam-e ennyi mindent meg tudunk majd kóstolni. Miközben neki is töltök egy újabb pohár bort, igyekszem a legtöbb élettapasztalatot besűríteni egy barokkos körmondatba, de végül csak annyit tudok kibökni: „that’s… why I’m here”.

Campionato italiano di pizza

A délelőtti megnyitót és a szokásosnak mondható Intercultural Awareness tréninget letudva sétálunk át a campus túloldalán lévő menzára. Az egyetem épületei fogják közre a 1,5 kilométeres hidat, mely a fő közeledési útvonalként szolgál a campuson. Az ebéd pont-rendszeres, de erről már írtak korábban. Délután beülünk egy felkért tanár politikai előadására, ahol az alapoktól kezdve mesél nekünk a legfontosabb dolgokról. Az előadás végén szinte kötelezőnek érzem odamenni az előadóhoz és a szervezőkhöz, egyrészt megdicsérni ezt az egyszerre szórakoztató és tartalmas 2 órát, másrészt megtöbb infót beszerezni a helyiektől. (That’s why I’m here…).

Hogy máshogy lehetne fokozni az olaszos hangulatot, mint pizzával? A pizza készítő versenyről is írtak korábban, nálunk is ez a forgatókönyv. Jó pofa ez a program, a gyomromnak is tetszik. Azt mondják a szervezők, hogy igyunk is, mert este bulival is készülnek. Remek, így a májam sem marad ki a jóból.

Spaghetti e birra

„Komolyan, még ebből kell 1,5 órát kibírni?” – néz rám szerb barátom, miközben talán életünk egyik legunalmasabb (köz)gazdasági előadásán ülünk. A nagyon száraz elméleten alapuló három órányi szenvedés közben azon gondolkodom, hogy az én közgazdászi végzettségem mellett se túlságosan élvezhető előadás vajon mennyire köti le a többségében mérnöki háttérrel rendelkező résztvevőket. Körbenézek, nagyjából 3,6 százaléka figyel. Not great, not terrible.

A Cosenza városában tartott napunk délelőtti programját igyekszünk minél előbb feledtetni, az ebédként elénk tett iszonyúan finom lasagne-val. Talán nem is lehetne jobban kezdeni a délutáni városnézős programunkat. Bejárjuk a város minden fontosabb pontját, természetesen kisbusszal visznek minket mindenhová. Úgy hírlik, hogy a szervezők még egy meglepetés programmal is készülnek a legvégén. Szerencsére nem kezdtem el találgatni, hogy mit tervezhetnek, mert ez sosem jutott volna eszembe Olaszországban. Valahogy sikerült közös együttműködést összehozniuk a Vecchio Magazzino Doganale nevű likőrkészítővel. A Cosenza megyei, tehát helyi manufaktúra világszinten elismert és díjazott gyomorkeserűket, amarot, gint készít. Mindenkinek töltenek kis kóstolókat, s miközben a mester beszél a művéről én is megízlelem. Egyből világossá válik az emlegetett díjazás, és a kibicek is a felsőbb kategóriákba tennék. Talán nem véletlen, hogy típustól függően 30-40 euroért juthatunk hozzá egy 7 decis kiszerelésért. Imádom az ilyen meglepiket, imádom az olasz szervezőket.

Jól előkészítve a gyomrunkat a spagettire, készülünk a vacsorára. Előtte nem igazán agyaltam ezen az agenda-ponton, azzal letudtam magamban, hogy egy nagy kondérban főznek ki tésztát, majd a hozzávalók összekeverése után mindenkinek szednek belőle. Mondjuk, ahol van rendes FR, meg hát olaszokról beszélünk, ott miért is kellene így történnie? Helyből kettővel csatolom arrébb nadrágszíjam, mikor közlik, hogy négy fogás várható. Az első egy előétel sonkával, szalámival, kenyérrel, mozzarellával és kenhető finomsággal. A következő három pedig egy-egy különböző típusú spagetti. Persze nem nagy adagok, de az íze mindenért kompenzál. Minden egyes falat után megállok, és képzeletben vállon veregetem magam, amiért elutaztam ide. Végül, összeségében a vacsora teljesen eltelít, így az övlazításért is jár a vállveregetés. 

Lassan 23 óra, mikor elhagyjuk az éttermet, hogy egy levezető sörpongot játsszunk. A tervem az, hogy 1-2 játék után a kajakómát kihasználva felmegyek a szállásra és kialszom magam. Ezen a ponton ideillik Csonka Dani beszámolójának egy mondata: „Nos, ez, mint utóbb kiderült, nem igazán állja meg a helyét”. 4:45-kor arra eszmélek, hogy legyőzve az eddigi ellenfeleinket, a sörpong bajnokság döntőjébe kerültünk Dominikával. A másik csapat mindkét tagja autóval jut haza, így egyikük sem ivott alkoholt az este folyamán. Nyílván nincs túl sok esélyünk, de így is szoros meccsen, csak két pohárral sikerült nyerniük. A főszervező kihirdeti, hogy a második helyet a Frecciarossa csapata (azaz mi) szerezte meg. Az erkölcsi győzelem a miénk – teszem hozzá magamban.

A második részben: Tropea, olasz nyelvlecke, egyetemi játék, gokart és gála vacsora.

Bozsi

[estiembudapest]

Summer Academy, Saint Petersburg

SAC Szentpétervár, te drága! Na jó, nem is került sokba. Viszont annál nagyobb eszmei értéke van az itt eltöltött egy hétnek. Na de kezdjük az elején.

2018.07.01. VASÁRNAP

Dóri: 3:00-kor csörgött az ébresztőórám. Nekem azon a héten ez már a harmadik ehhez hasonló hajnali reptérre rohanós akcióm volt, így nagyon rutinosan és rettenetesen izgatottan vágtam neki az előttem álló kalandnak.

Dávid: Én a késők nyugalmával érkeztem a reptérre, jól érezve, hogy felesleges 2 órával előbb odaérni, gyorsabban is megoldható az ellenőrzés. Nem, nem a fast trackre gondoltam, egyszerűen csak túl nagy a biztonsági tényező azon a két órán...

Miután sikeresen megtaláltuk egymást a reptéren, belekezdtünk egy gondolatkísérletbe: milyen lenne, ha lekésnénk a repülőnket. Mindez olyan jól sikerült, hogy nemsokára el is kezdett a “LAST CALL” piros felirat villogni a kapunknál. Ezt követően rekreáltuk Reszkessetek betörők!-ből jól ismert futás a kapuhoz scénát, hogy sikeresen elérjük a 6:35-kor induló Wizzair járatunkat. Egy dolog maradt csak ki az ominózus jelenetből:

Durván 3 óra múlva meg is érkeztünk a szentpétervári Pulkovo reptérre, ahol már üzenetek seregétől pittyegett a Whatsapp, hiszen a minket fogadó Stasy (nem összetévesztendő a Staatssicherheitsdiensttel, mert ő anyakönyvezve Anastasia, csak bizony sok van arrafele - egy meg két i-vel, vagy “ya” végződéssel) annyira izgult értünk. Amint megnyugvásra lelt, Szentpétervár felé vettük utunkat.

Dóri: A nap további részében rengeteget sétáltunk a városban. Ebédre kipróbáltuk a oroszok egyik nemzeti ételét, ami nem más, mint a Borscs.

Dávid: Egyszer már ettem az ukrán változatból, és ahogy Stasy nézte a fejemet, gyorsan levette, hogy nem ezt az ízt vártam -ugyan nem vagyok az a mindenre sót-borsot-homokot... mindegy, csak “kiemelje az ízét” típus- de kicsit fűszeresebbnek ismertem. Stasy szabadkozott, hogy ez az éttermi változat. De nemcsak ez volt, ami érdekessé tette ebédünket: már ekkor megtapasztaltuk a FIFA színes-lelkes-kissé őrült forgatagát, a jelmezes szurkolók szépen szállingóztak a rajongói zóna fele, ki-ki meg-megállva egy kis harapnivalóra, szuvenírre a környéken. Nem sokkal később csatlakozott csapatunkhoz egy Macedón származású, de norvégiai ESTIEM-en keresztül jelentkező résztvevő. Azonnal tanúbizonyságot tett polyglot jelleméről, mert tesztelte azt a hipotézist, vajon ha angolul kérdezi meg az árustól az árat, mást mond-e mint ha oroszul: és igaza lett. Amint viszonylag tempósan átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen a FIFA Fan Zoneban egy koncertet hallgathattunk édes-négyesben, élvezve a hostessek rögtönzött táncát a gitárhúrok pengésére (azért nem egy vuvuzela-szonett, de kinek mire telik...).

​Ahogy haladtunk tovább az igencsak szeles városban szegény vendégkísérőnk nem nagyon tudta hova is menjen velünk, hogy véletlenül se mutassa be Szentpétervár olyan negyedét, ahová a városnézés során is ellátogatunk. Egy szép park után ezért megkezdtük utunk vissza, az egyetem épületéhez.

Ekkor találkoztunk először a szervezők teljes csapatával, akik épp a nagybevásárlással végezve próbáltak átverekedni a morcos portás kapuján. Dóri már ekkorra kezdte elveszteni a bizalmát az oroszokban: magyarul, egy határozott “Egyre jobban félek ettől az országtól”-lal nyugtázta az eddig látottakat: a vaskapuval elzárt metróalagutat, a tömör vaskapus portát a mogorva őrével, valamint az orosz nyelv azon szépségét, hogy még a szerelmi vallomás is egy félvállról odavetett kritikának hangzik a sok mássalhangzótorlódás miatt.

​Egy mindent feledtető kávé után, 10 főre duzzadva megkezdtük utunk az ország kisebb népsűrűségű területei felé. Nagyjából 1 óra múlva már egy hangulatos kis lakóközösség faházában találtuk magunkat, a természet lágy ölén, egy kisebb tó partján. Hamarosan majdnem hiánytalanná vált a csapat, így megkezdőthettek az GTKEO játékok: rapid-randi, némán sorbaállás, névsor-megjegyzés, mi szem szájnak ingere…

Dóri: A szervező lányok szerintem maximálisan kitettek magukért, hogy minél ötletesebb és szórakoztatóbb elfoglaltságot találjanak ki nekünk. Az estét végül egy közös hotdog grillezéssel és kellemes vacsorával zártuk.

2018.07.02. HÉTFŐ

Dóri: Reggel 7:00 órai ébresztés, majd gyors készülődés után a bevonókból már jól ismert bemelegítő tornával indítottuk a napot. Az első 5 percben mindenki nagyon komolyan is vette a bemelegítő feladatokat, aztán beütött valami (ami biztos, hogy nem alkohol volt)...

Dávid: A kezdeti “rubintrékázás” után egy következő fokozatra kapcsolt a mozgáskultúra, mikor minden résztvevő egy-egy saját mozdulattal egészíthette ki az edzéstervet: a macedón Fred Astaire kitett magáért: volt itt a lusta takarítónőtől kezdve a kanos pinokkióig minden, így végül hatalmas nevetésbe fulladt az egész.

Miután kitornáztuk magunkat, jöhetett a reggeli. Meg kell mondjam, hogy a reggelik után mindig féltem, mikor számlázzák ki a kapott “premium all you can eat” szolgáltatást.

Dóri: LG Heaven lányai minden nap vagy palacsintát sütöttek, vagy zabkását főztek nekünk, volt rengeteg gyümölcs, lekvár, felvágott, kenyér, zabpehely, sőt a kávé és a tea sem maradt ki soha.

Reggeli után két bevezető jellegű előadásunk volt, ahol szó esett néhány fontosabb vezetői készségről, feladatról, illetve beleástuk magunkat a víziók és missziók világába.

Ebéd után egy kis csapatépítéssel folytattuk. Majd egy nagyon érdekes „lelkizős” feladat következett, amit párokban kellett csinálnunk. Ez a feladat azért is volt nagyon izgalmas szerintem, mert az ember nem gondolná, hogy 6 perc alatt mennyi minden felszínre tud kerülni. Miután meggyóntuk bűneinket kettes csapatokban, rátértünk az ún. GAV (Going Away Values) elemzésére. Ez a különböző problémáink sorba rendezésével kezdődött, majd trénerünkkel, George-dzsal való személyes beszélgetéssel végződött. A beszélgetés a legtöbb résztvevőnél nagyon érzelmesen és nem meglepő módon gyakran könnyekkel átszőve telt. Természetesen én sem hagyhattam szomjazni az orosz egereket, de ezen már meg se lepődik senki.

Dávid: Én nem vagyok az a könnyen kifejezi az érzelmeit típus, de ott és akkor bizony bennem is megindult valami - és az nem egy rosszul elkészített ebéd volt. Azt hiszem, mindenkinek sok mindenre rávilágított 1-1 ilyen beszélgetés.

2018.07.03. KEDD

Dávid: Miután büszkévé tettük a Schobert-családot, és pótoltuk az elveszett kalóriamennyiséget, egy irányított meditációban vettünk részt, ami segített abban, hogy tiszta fejjel indíthassuk a tréningeket.

Dóri: A meditációk után 3 fős csapatokba rendeződve azt a feladatot kaptuk, hogy dolgozzunk ki egy víziót a „Best Summer Academy Ever 2019” témára, amivel meg tudjuk érinteni a közönség szívét. Én két lánnyal, Anna-Marie-val és Annával voltam együtt, akikkel amúgy egész héten nagyon imádtam együtt dolgozni.

Dávid: Én Merethe és Nastya társaságában vágtam neki a feladatnak.

Dóri: A hat darab, három fős csapat által kidolgozott vízió koncepciót végül prezentálni is kellett egy 3 perces előadásban, amit közben a többiek pontoztak. George egyszerűen zseniálisan tartotta fenn a feszültséget, versenyhelyzetet teremtve a csapatok között, majd egy ügyes huszárvágással hátrált ki, és engedett mindig mindenkit tovább.

A napot egy vérbeli LP Sessionnel zártuk, ahol két szervező próbált minket nagyon lelkesen oroszul tanítani. Nekem ugyan csak a leglényegesebb mondatokat sikerült elsajátítanom, mint: “Ты мой герой” vagy “Я еду на медведя”. ‘Hál istennek, így már semmi kétségem, hogy ezekkel a mondatokkal és a CM megmentő, körömreszelő kisbicskámmal felszerelve simán túl tudnám élni akár Szibéria legzordabb részeit is!

2018.07.04. SZERDA

Dávid: Ez a nap sem lett volna teljes a tévétorna és a svédasztal nélkül.

Dóri: Ezt követően „morning power questions”-zel indítottuk a nap „tanulós részét”. Ezek alapján pedig pontokba szedve fel kellett írjuk minden álmunkat, vágyunkat.

A rövid bevezető kérdések és az álom latolgatás után ismét a három fős csapatainkkal kellett folytatnunk a „Best Summer Academy Ever 2019” nevű projektünk kidolgozását. Megújított terveinket az ebédszünetet követően rögtön prezentáltuk is.

Dávid: Aznap csatlakoztam a bevásárlás során a project teamhez. Érződött már az alkohol hiánya a szervezőkön, hiszen a boltban vásárolt, vendégnek szánt ajándék ital mellett bizony-bizony ki-be vándorolt még egy pár üveg más jó orosz nedükből. Hazaúton a PL-t a Sanford mályvacukor kísérlet példáján keresztül nyugtattam: Ha az ember eléggé kitartó, hosszabb távon nagyobb haszonra lel, mintha azonnal kielégíti minden szükségletét.

Dóri: A délutáni kávészünetben megérkezett a vendég előadónk, Jens Hoeft, aki tartott nekünk egy előadást. Az előadás után úgy éreztem, hogy az életben igazából semmi sem lehetetlen.

Vacsora után mind a hat csapat prezentálta Jensnek saját projektjét (ugyanazt, amit már a délelőtt folyamán is előadtunk). Jens mindenkit hasznos tanácsokkal látott el. Mindannyiunkat bíztatott arra, hogy merjünk hinni az ötleteinkben és merjünk nagyot álmodni, hiszen csak így tudjuk a körülöttünk lévő embereket igazán motiválni.

A nap zárásként Jens még egy mini esettanulmányi versenyt is rendezett nekünk, ahol 6 fős csapatokba rendeződve kellett megoldanunk nagyon rövid idő alatt egy-egy problémát. Végül minden csapat sikerélménnyel gazdagodhatott, mert ilyen rövid idő alatt is rengeteg jó és ötletesebbnél ötletesebb megoldás született. 😊

2018.07.05. CSÜTÖRTÖK

Dávid: A csütörtöki nap a szokásos low-budget-zumba premium-brunch kombó után a szokottnál kicsit izgalmasabban indult, hiszen az eddigi 3 fős csapataink 6 fősre kellett, hogy növekedjenek (két, eredetileg 3 fős csapat fúziójával), majd ebben az új felállásban kellett tovább dolgoznunk a „Best SAC Ever 2019” projekten.

Dóri: Új csapatunk Dávid és az én csapatom egyesülésével született meg. Kezdetben néhány nehézséggel kellett szembe néznünk, mivel először senki nem akart megszólalni, majd mindenki egyszerre akart beszélni, de végül néhány ökölszabály tisztázása után mindenki hatékonyan tudott dolgozni.

Dávid: Ez betudható annak az alapkoncepciónak is, hogy a brainstorming először egyénileg zajlik majd, az egyes ötletek ütköztetésével születik egy új, kohézív egész.

Dóri: Új csapatunk kiszemezgette az előző napi terveiből a legjobb ötleteket, ez pedig szinte valami egészen újat eredményezett és délutánra már körvonalazódott, hogy miről is fog szólni a péntek délelőtti prezentációnk.

A kicsit lazább délután után kövezhetett a várva várt International Night, ahol a szokásos módon minden ország bemutatta nemzeti ételeit. Az asztalok roskadoztak többek között a rengeteg orosz édesség, norvég paradicsomos makréla és édes sajt, remek magyar téli szalámi, osztrák nápolyi és eredeti német Haribo sokaságától. A kóstolgatás melett a mi asztalunkon a cukiságfaktor is ki lett maxolva a “kitten tongue” (közismertebb nevén macskanyelv) doboz simogatásával. Zárásként pedig néhány orosz néptánc lépést is elsajátíthattunk. Az életre kelt koreográfiának mondjuk inkább a “mentálisan gyengék medvetánca” címet adtam volna, de ettől függeltenül mindenki nagyon jól szórakozott. Sőt, még azt is bebizonyítottuk, hogy egy igazán jó IN-hez (a közhiedelemmel ellentétben) valójában nincs is szükség semmilyen alkoholra.

Dávid: De azért a jó dolgokat is lehet még jobbá tenni! ;)

2018.07.06. PÉNTEK

Dóri: Reggeli után ismét 6 fős csapatainkba rendeződve elvégeztük az utolsó simításokat a mindent eldöntő prezentációkhoz. Három prezentációt hallgathattunk meg. Rettentő érdekes volt látni, hogy mindannyian mennyit fejlődtünk csupán egy hét alatt is.

Ebéd után sor került egy minidiscora, ahol két dalt mutathattunk be 10-18 közötti és 18-tól mostanáig terjedő életszakaszunkból. Bár a különböző emlékek és velük együtt a számok is néha kellemesek, néha pedig kicsit keserédesek voltak, a nosztalgikus hangulat elmaradhatatlan volt.

A feladat után következett az SAC hivatalos részének vége, ami után gyakorlatilag majdhogynem egy új startupot indíhattunk volna az ökológiai gazdaságból származó bio műkönny gyár ötletre... De minden viszontagság ellenére végül valahogy mindenkinek sikerült megosztania, mit is visz haza az eventről.

Dávid: George arcán kicsit lehetett látni a félelmet, mikor én következtem, tekintettel arra, hogy a legutóbbi “summary session”-nél az alábbi történettel foglaltam össze a legfontosabb tanulságokat: Amint lement a saját prezentációnk egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Anne-Marie egy smileyt rajzol a karomra. Majd “Biceps need tattoos” felkiáltással nyugtázta remekművét. De ezúttal Georgenak csalódnia - vagy fellélegeznie? - kellett mert egy komoly, őszinte válasszal örvendeztettem meg.

Dóri: Gyors pakolás és készülődés után neki vágtunk a várva várt City Tournak, ahol a szűk időkeret miatt annyira kellett rohanni, hogy az egyik parkban komolyan elgondolkodtam azon, hogy elkötök egy lovat és azzal haladok tovább.

Dávid: A kötelező selfie-sereg mellett Anya segítségével minden ismert helyről megtudhattunk valami érdekességet.

Dóri: Szentpétervár egyébként egy gyönyörű város és végül, minden jó, ha a vége jó, az összes híresebb nevezetességet sikerült meglátogatni. Sőt mi több! Egyszer még egy rögtönzött flash mobot is sikerült kiviteleznünk, ahol az eleinte csak bámészkodó néptenger a végén úgy csápolt a táncoló Joakimnak és Anyanak, hogy szinte még Michael Flately is megirigyelte volna őket.

Dávid: Még volt szerencsém plusz két napot ebben a csodálatos városban tölteni, így jobban megismerni nevezetességeit. Mikhaillal moszkvából ellátogattam a Péter és Pál erődhöz, másnap pedig az Hermitage és a Petergof palotákba, plusz alaposan szemügyre vettem 2-3 díszes metróállomást is. Ebben az időszakban már a helyi kollégiumban kaptam szállást, ahol a portás néni már kedvesebb volt, mint vasárnapi előde: amikor a beléptető kártyával kapcsolatos gond megoldódott, s mindezt egy спасибо-val nyugtáztam az alábbi kérdést szegezte felém, kissé bizonytalan hangon: Goodnight, да? Ez a történet világossá tette számomra, hogy ebben az országban is vannak jótét, nyitott emberek, csak keresni, és remélni kell.

Dóri: Akárhányszor visszagondolok erre a hétre, libabőrös leszek. Bevallom őszintén, hogy sokszor még saját magamnak is elég nehéz szavakba önteni, hogy mit kaptam ott, röviden talán annyit mondanék, hogy hitet, rengeteg erőt, motivációt és inspirációt.

Dávid: Életre szóló élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam ezen hét során. Nem lehet szavakba önteni, mennyi minden útravalót kaptam egy hét alatt a barátságok, örökérvényű bölcsességek, és egy rendszer mellett, ami a saját célok elérésében mindig segítségemre lesz a jövőben.

Dóri: Nincs sok ilyen időszak az életemben, de ezt a hetet bármikor szívesen újra átélném. Úgyhogy elmondhatom, nem csalás és nem ámítás az a legenda, hogy egy SAC tényleg nagy hatással tud lenni az ember életére!

                                                                                                   Dóri & Dávid

[estiembudapest]

Europe3D, Dresden

A Europe3D 10 éves évfordulóját ünnepelhettük Drezdában: politika, gazdaság és kultúra, mindegyikből kaptunk bőven. A németek precizitásából adódóan pedig elég klassz kis event-et hoztak létre, telis-tele programokkal, úgyhogy arról már nem is írok, hogy milyen jófej embereket ismertem meg, hisz ha elmentek egy külföldi event-re akkor magatok is megtapasztalhatjátok!

2017 május 18-án hajnalban elindultam vonattal Drezdába, gondoltam az a 9 órás út kiváló alkalom lesz a kikapcsolódásra, filmezésre, de tévedtem. Nem volt wifi és sajnos a mellettem lévő 4-es blokkban egy roma család foglalt helyet, akik igen csak hangosak voltak, így számomra csöppet sem volt kellemes az út, de amint leszálltam és megláttam a várost, már el is felejtettem a rossz élményt. Amúgy repülővel is tudtok menni berlini átszállással, de a vonat szerintem olcsóbb.

A vasútállomásról egyenesen az egyetemre mentem, de ahogy megérkeztem már indultunk is tovább elfoglalni a szobáinkat a hostelben. Az senkit se lepjen meg, hogy az ESTIEM-es event-ek nagy részén vegyesen vannak a fiúk, lányok, de én nagyon mázlista voltam, mert míg a többiek 6 ágyas szobánkban voltak, én kaptam egy 2 ágyasat. :) 

Első nap rögtön egy pub crawl-lal indítottunk, sör, bor, koktél, vagy 4 helyen jártunk s közben elkezdtük lassan megismerni egymás. Az első pillanattól fogva mindenki nagyon jó fej és nyitott volt,  nagyon érdekes beszélgetések alakultak ki.

Második nap egy esettanulmányi versenyen vehettünk részt az Egger gyár jóvoltából, úgyhogy egy rövid cégbemutató után csapatokra osztottak minket és egészen ebédig ment az agyalás. Majd prezentációk sorozata és végül kihirdették a nyertes. A győztes csapat egy power bank-et kapott, a többi résztvevő pedig egy pendrive-val lett gazdagabb.              

Mivel a verseny elhúzódott, az Intercultural Awareness tréning elmaradt, pedig ha Europe 3D-re mentek az mindig része a programnak, viszont így egyenesen mentünk az Elba partjára BBQ-zni. Sör és grillezés chill a parton, kell ennél több?

Utána pedig bepótoltuk az ismerkedős játékokat, úgyhogy a nap végére mindenki tudta egymás nevét. Ez estét egy laza party-val zártuk az egyik clubban.

Másnap reggel a Volkswagen gyárlátogatással indítottunk, nagyon király volt, ez egy szombati napra esett és mivel aznap nem dolgoztak, így beléphettünk a gyártási területre, bemutatták a gyártási folyamat különböző részeit, majd bemehettünk a kiállító területre ahol ki volt állítva jó pár autó, illetve modellek, amit játékos formában ki is lehetett próbálni.

Ebéd, aztán irány a City Rally. Csapatokra osztottak minket, és miközben „várost néztünk” feladatokat kellett teljesíteni, voltak különböző állomások, furcsábbnál furcsább feladatok, pl számold meg, hány lépcső van a Dómban, aztán a többi állomáson jött a tojásdobálás, sörkóstolás, ügyességi vetélkedő. Ha jól teljesítettünk, akkor kaptunk pár plusz itókát, szóval a végére mindenkinek elég jó hangulata lett, amire szükség is volt, ugyanis a következő program a Tolerade felvonulás volt.

Drezda egy hihetetlen szabad „diák” város, vagy 2 km-en keresztül érkeztek a kamionok, amelyek fel voltak szerelve hangerősítőkkel, és 20 méterenként  más zenei stílus szólt, közte pedig bulizó, és alkoholizáló fiatalok tömkelege táncolva vonult. Még életemben nem láttam ilyet, szinte mindenféle stílust láttál, punkot, gótot, rockert, volt ott minden. Nekünk sem kellett több, 2 perc sem telt el, amikor a tömeg közepén találtuk magunkat és csak sodródtunk, hatalmas élmény volt. Este pedig folytattuk a bulizást ismét egy másik clubban.

Vasárnap az egyetemen kezdtük a programot egy német órával, ahol az angol szó több volt mint a német, így kicsit csalódott voltam, viszont utána indultunk kirándulni, ami nagyon összehozta a csapatot.  Kb egy fél órát utaztunk vonattal Sächsische-be ahol egy jó nagy túraútvonalat bejártunk, és gyönyörű kilátásban lehetett részünk. A vonaton visszafelé tudtunk egy picit szusszanni, aztán irány a hostel, majd az International Night.

A 10. évfordulóját ünnepeltük a Europe 3D-nek, úgyhogy volt egy hatalmas csoki torta, ami eléggé emelte a hangulatot, utána pedig egy nagyon crazy este alakult. Ismerjük a németeket, tudnak bulizni, de erre még rásegített az oroszok vodkája, a finnek mintu-ja, a román és magyar pálinka, lengyelek zubrowkája, és a többit nem sorolom:D

Másnap elég hangoveresen indult a nap, de sajnos elég korán kellett kelnünk, mert indultunk Leipzig-be, a németek 3 kisbuszt béreltek, úgyhogy várt ránk egy 1,5 órás út.

Amikor megérkeztünk először elmentünk egy céghez, akik innovatív projektekkel foglalkoztak vagy olyanokkal, amelyek értéket teremtettek, úgyhogy  végig hallgattuk az előadásokat, majd kaptunk egy kis szabadidőt, hogy felfedezzük a várost.

Aztán irány a Parlament of Saxony, végigjártuk az épületet, utána pedig érkezett egy német képviselő hölgy, aki az oktatási programért volt felelős a parlamentben, így feltehettük neki a politikával kapcsolatos kérdéseinket.

A nap további részében volt egy kis free time, majd este sörkostólás ami nagyon izgi volt, pl én nem is tudtam, hogy létezik csokis sör, ha Drezdában jártok érdemes kipróbálni, illetve mindenképp menjetek be a sörboltba, már ha szeretitek a sört, mert igen csak különleges darabokat lehet találni.

Az utolsó napot a Military History Múzeummal indítottuk, érdekes volt, de nem volt jó döntés, hogy utolsó napokra tették a múzeumokat, mert már eléggé fáradtak voltunk. Arra számítsatok, hogyha Europe 3D-re mentek, akkor az átlag alvás 3-4-5óra, minden nap buli van, és nem nézik jó szemmel, ha te otthon akarsz maradni pihenni. Tudjátok work hard - play hard.

Aztán volt még egy Reflection Session az egyetemen, ahol elmondhattuk, hogy hogyan éreztük magunkat, mi tetszett, mi nem, mit csinálnánk másképp, majd egy történelmi városnézés, és aztán már készülődtünk a Gála vacsorára. Mindenki nagyon kicsípte magát, úgyhogy volt jó pár fotózkodás míg odaértünk a helyszínre.

A vacsora az csodálatos volt. Ja amúgy azt kihagytam, hogy a németek nagyon figyeltek az étkezésekre is, úgyhogy arra sem lehetett panasz. Aztán az utolsó buli előtt az egyik orosz lánnyal leléptünk egy kis éjszakai városnézésre, csak mert Drezda gyönyörű, utána pedig egy hatalmas bulival zártuk a hetet.

Másnap egymás nyakába borulva búcsúzkodtunk, és az elmaradhatatlan jelmondat: See you somewhere in Europe!

Szerintem a Europe 3D az egyik legkirályabb event, úgyhogy ha tudtok mindenképp menjetek el a következőre ;)                                                                                                                                               Flóra

[estiembudapest]

Career Event, Eindhoven

2017 tavaszának utolsó napfelkeltéjével egyszerre érkeztünk meg Dalmával Ferihegyre (aki ismer annak nem kell részletezzem, hogy mire én egy buszt lekésve rohanva odaértem, addigra Dalma nyugodtan meg is reggelizett természetesen) és izgatottan szálltunk fel az Eindhovenbe induló gépünkre.

Minden úgy kezdődött ahogy az lenni  szokott: közeledtek a vizsgák és két tantárgyra való felkészülés közben elkezdtem böngészni a portalt.  Egy harminc perces abszolút céltalan nézelődés után tettem fel magamnak a kérdést, hogy miért is ne jelentkezhetnék én is Career Event-re (erre a költői kérdésre több válaszom is volt előkészítve, miszerint vizsgaidőszak közepére esik, nincs pénzem stb. de ezekkel a hangokkal végül megbékéltem a fejemben).

Mikor reggel megérkeztünk Eindhovenbe, kellemesen ért minket a napsütés és a meleg, Dalmának viszont annál nagyobb csalódás volt, hogy nem fogadott minket mindenhol amerre néztünk színes tulipánok hada. Mivel még volt pár óránk a megbeszélt helyre eljutni, gyors city tour-t tartottunk a központban, amit egy kávézóban zártunk, ahol végül több mint 2 órát sikerült elbeszélgetni egy kávé és a reggeli hamburgereink mellett. Megérkezve a Bunkerbe nem volt igazán meglepetés számunkra, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik ilyen korán érkeztek, de mire megittuk az első sörünket ( avagy egyesek a borukat – amivel sikerült zavarba is hozni holland barátunkat, mert elmondása szerint ilyet még senki se kért ezen a helyen) már kezdtek beszállingózni a többi résztvevők is.  

A nap hátralevő részében többnyire az udvaron üldögéltünk és beszélgettünk, majd holland játékokkal zártuk a napot. Ezek közt volt almahalászat, székfoglaló,  célba dobás gumimellel ,  cérnáról piskóta evés illetve az én személyes kedvencem, a sjoelen, ahol kis fa korongokat kellett a célba becsúsztatni és így pontot szerezni.

A második napot gyárlátogatással kezdtük a DAF-nál.  Belépve az épületbe közölték velünk, hogy pár percet még várakoznunk kell, úgyhogy mindenki lerohanta a hall-ban felsorakoztatott kamionok egyikét, és szépen sorban mindegyikőnk kipróbált egyet (itt meglepetten konstatáltuk, hogy egy-egy kamionfülke nagyobb belső térrel rendelkezik, mint egy koli szoba, illetve jobban felszerelt, mint a lakásom ). Gyors kávézás után már el is indultunk és legnagyobb meglepetésünkre egy kisvonatba ültettek minket, amivel a néni szépen körbevezetett minket a gyárban, miközben a kivetítőn követhettük nyomon épp melyik részlegen járunk. 

 Mire alig egynegyedét végigjártuk a gyárnak és még egyszer mindenki megfogdoshatta a narancssárga kamionokat, már igencsak fenyegetett minket, hogy lekéssük az Amszterdamba tartó vonatunkat, úgyhogy hamar mindenki biciklit ragadott és 2 óra múlva már egy teljesen más világban találtuk magunkat. Amszterdamban töltött rövid délutánunkra szabadidő volt betervezve, de azelőtt egy egyórás csónakozás keretén belül megcsodálhattuk a város kis csatornáit és gyönyörű épületeit. Ezután a csapat többnyire szétszéledt, ki egyedül, ki hármasával, ki nagyobb csoportban indult el várost nézni.  Mi egy darabig a hollandokkal chilleztünk egy parkban, de Dalma mindenképp megszerette volna nézni a lányokat , úgyhogy itt további darabjaira bomlott a társaság. Az itt eltöltött rövid idő alatt indokolatlan vitába kezdtünk, miszerint illik-e levetkőzni a nagy melegben az emberek előtt, illetve mire elindultunk vacsorázni, a hollandok mind tudták, hogyha jön egy aranyos kutya akkor csillogó szemekkel azt kell mondani „kutyiiiii”.

Péntek reggel az egyetemen kezdtünk, ahol egy supply chain-nel kapcsolatos interaktív trainingen vehettünk részt. Autógyártó cégünk előző éves megrendeléseiből kellett előre jeleznünk, milyen megrendelésekből fognak állni a következő hónapok. Ennek megfelelően szereztük be az autóink lego-alkatrészeit, melyek a gyártósoron várták a vevők megrendeléseit. A kis autók összeszerelését követően az a csapat nyert, aki a vevő igényeinek megfelelő- mind színben és típusban- autót tudta összerakni, minél kevesebb raktáron maradt alkatrésszel. Ez így nagyon könnyű feladatnak hangzik, de mint kiderült, nem is olyan egyszerű ez, főleg ha az alkatrészek beszerzésénél elfelejtesz kereket vásárolni a kisautódhoz, és bukod az összes havi megrendelést.  :D  

Ezt követte a StudyPortals-nál tett látogatásunk, ahol már az ajtón belépve ámultunk-bámultunk, és ezt csak tetézték a prezentációk amiket hallhattunk,  melynek során többek közt a cég HR-ese adott tanácsokat nekünk interjú/önéletrajz kapcsán. A hab a tortán az ezt követő sütögetés-sörözés volt a tetőteraszon, ahova a munkatársak is becsatlakoztak. 

Miután felfaltunk mindent és egész elfogadható mennyiségű sört fogyasztottunk el,  rájöttünk, hogy még mindig megmaradt pár rekesszel, így letekertünk a legközelebbi parkba és flunkyballoztunk mielőtt a Tipsy Duck-ba vettük volna utunkat.

A szombati napon két tréning is várt a résztvevőkre. Az első keretein belül sok hasznos információt kaptunk arról, hogy milyen egy jó önéletrajz és mikre kell ügyelni. A második tréninget egy korábbi tag tartotta nekünk, aki mára már saját vállalkozást vezet. Sok vicces történetet mesélt nekünk arról, hogyan is működik az üzleti élet és milyen az üzleti kapcsolatok világa. Ezt követte egy vita, mely során megtapasztaltuk, milyen egy olyan dolog mellett kiállni, amellyel nem értesz egyet. A tréning során még levelet is írtunk, a 10 évvel későbbi énünknek, amit szigorúan csak 10 év múlva lehet kinyitni ( Ezzel kapcsolatban az én félelmem nem az, hogy furdal a kíváncsiság majd, és hamarabb kinyitom a saját magamnak címzett levelet, hanem hogy teljesen elfeledkezek a létezéséről).

Gyors készülődés, gálavacsi. Itt külön kiemelném, hogy az egész hét során nagyon finom, és nagyon sok ételt kaptunk minden nap, ez alól a gálavacsi se volt kivétel, így a  háromfogásos vacsora elfogyasztása után még nehezebb feladatnak bizonyult biciklire ülni, magassarkúban, combközépig érő ruhában. Hogy ledolgozzuk a feleslegesen bevitt kalóriákat, kocsmatúrára indultunk amit egy bulival zártunk. Ötletem sincs hány kocsmát látogathattunk meg, hány sört kaptam és vettem én másnak vagy hogy hányszor pörgettünk szerencsekereket (nagy mázlisták voltunk aznap este)  de egy adott ponton azon kaptam magam, hogy teljesen kiürült a táncparkett, fogalmam sincs hova tettem a táskámat, nem az eredeti magassarkú van rajtam és csak hárman maradtunk a társaságból.  

Az előző esti hancúr után enyhén kialvatlanul érkeztünk meg az egyetemre és imádkoztunk, hogy minél hamarabb tartsunk egy kávészünetet. Aznap logisztikai témában tartott nekünk tréninget egy alumni tag és megoldottunk egy rövid kis esetet,  amiből a legtöbben egy szót se értettünk és két óra elteltével még mindig nehézségeink akadtak azt illetően, hogy pontosan milyen kérdésre is keressük a választ.  Szóval lényeg a lényeg hogy mindenki képben volt mit is kellett csinálni és mi a feladat. A feladat valódi célja a beszélgetésen és a bulis estének a hibáztatásán túl, az lett volna, hogy a nyomtatópatronokat gyártó cégünk eladja a raktáron maradt készletet, mivel az hamarosan kikerül a forgalomból, és ezen felül tegyen eleget a vevői megrendeléseknek is. A feladat nehézségét a rengeteg információ okozta, illetve valószínűleg az is hogy igen távol áll tőlünk a logisztika. 

Este szerencsére eszünkbe jutott kicsit átgondolni és eltervezni, hogyan is fog kinézni nekünk a reggeli hazautazásunk, ugyanis kiderült, hogy 8 előtt egy darab busz nem mozdul meg Eindhovenben aznap, a beígért kocsit mégse tudják kölcsön kérni, és nem, nem tudunk elbiciklizni, mert két bőröndöt és Dalmát a hátsó ülésen nem vállaltam be. Ezután én őszintén dobtam be az ötletet, hogy maradjunk a vizsgaidőszak végéig Eindhovenben, ha már úgyis körülményes kijutni a repülőtérre én meg pont nagyon kényelmes kedvemben voltam, de azt olvastam ki utastársam szeméből, hogy nem vevő annyira az ötletemre.

Az International Night úgy nézett ki, hogy nem lesz durva. Az lett. A magyar asztalon levő pálinka szerintem rekord idő alatt fogyott el, és ez főleg azért számít nagy dolognak, mert most kivételesen nem én kellett megigyam a maradékot. Őszinte meglepetésemre egyszer mintha még egy „it’s not even that bad”-et is elkaptam volna.

Az ilyen éjszakák után mindig megbánom, hogy a legkorábbi gépre szoktam jegyet foglalni hazafele. Reggel fél 7-kor még a kanapékra kiterülve  beszélgettünk és a maradék alkoholt iszogattuk a legbátrabb túlélőkkel, amikor Dalma kétségbeesetten írt, hogy egészen biztosan elérem-e a taxinkat. Sajnos elértem.

Összességében egy fantasztikus workhard hét volt tréningekkel és céglátogatásokkal, és legalább annyira ütős esti play hard programokkal, amiket a szervezők nagyon szépen lebonyolítottak és kombináltak. Számomra ami még értékesebbé tette a hetet az az volt, hogy az alumni tagokon keresztül tekinthettünk bele egy-egy folyamatba és cégek életébe valamint első kézből kaptunk tanácsokat karrierépítés, vállalkozás indítás, önéletrajz és interjúkkal kapcsolatban. Szintén nagyon inspiráló volt amikor ugyanezekkel az emberekkel, az egyetem környezetéből  és a tréningekről kiszakadva, az esti programok alatt beszélgethettünk és mesélték el, mi is történt velük az elmúlt években, miben segítettek nekik az ESTIEM-ben töltött éveik a későbbi életükben.

Mind a szakmaibb, mind a szabadidős programokról  valamint az átbeszélgetett éjszakákon kötött barátságokról még valószínűleg sokat fogunk anekdotázni és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy jelentkezzen legközelebb és tapasztalja meg, milyen egy Eindhoven-i  Career Event.

                                                                                                 Bea és Dalma

[estiembudapest]

Carnaval Activity Week, Eindhoven

Novemberben böngésztem a portált és éppen kellő lelkesedést éreztem magamban ahhoz, hogy jelentkezzek egy eventre. Nem tudtam mire, hiába nézelődtem, sehogy se találtam meg az igazit. Aztán hopp, Carnaval Activity Week. Play Hard + sok külföldi + sör, úgy voltam vele hogy ez nekem való lesz. Nem tévedtem. :)

Szerda hajnalban lekéstem minden lehetséges buszt, amit el kellett volna érjek és a bőröndöt magam mögött lóbálva, fejvesztve érkeztem meg a repülőtérre. Eindhoven zuhogó esővel várt minket és miután eltaláltam a hostomhoz egy viszonylag gyors és esős városnézésre indultam. Az estét egy egészen visszafogott és kulturált International Night-tal zártuk, ahol bárki kérdezte melyik volt a kedvenc italom, én mindig a pálinkára szavaztam ( senki se értette, mégis miért tennék ilyesmit ).

Másnap City Games-szel kezdtünk, minden csapat kapott 50 feladatot, amiből minél többet kellett végrehajtani, így mire ebédidő volt mi már túl voltunk egy földrengés szimuláción, macarena-n az esőben, ahova idegenek is becsatlakoztak és egy kalandos lánykérésen ( igent mondott! ). A játékok után mindenki felkapta a jelmezét és az egyetem felé vettük az utunkat, ahol a The Villa nevű helyen buliztunk. Mindenki vett egy korsót magának és ezt töltötték újra a buli folyamán. Ezután visszamentünk a közös találkozó helyre és ott folytattuk az estét. Illetve folytattuk volna. A feladat, hogy visszajussunk a megbeszélt pontra, nehezebbnek bizonyult mint először gondoltuk. Első probléma, miszerint nem volt biciklink, viszonylag hamar megoldódott (szereztünk – később visszaadtuk!). Még az se lett volna akkora baj, hogy elestünk ketten a biciklivel és a féltve őrzött korsóm eltört én meg beleestem... de az, hogy 15 perc biciklizés után jöttünk rá, hogy az egyetem területén körözünk, és ötletünk sincs hol a kijárat, az már komoly fejfájást okozott.

A pénteki nap úgy volt meghirdetve, hogy ez lesz a legszakmaibb és legkomolyabb nap. Ennek megfelelően azzal kezdtük a délelőttöt, hogy megtanulhattuk, kisebb-nagyobb sikerekkel, hogyan kell tökéletesen sört csapolni, majd egy sörfőzdébe látogattunk el, ahol megkóstolhattuk a söröket és a nap végére végül is mindenki úgy döntött, szeretjük mi az ilyen szakmai napokat. A walking dinner alatt egy olyan csapatba osztottak be engem, ahol egyedüli lány voltam és valamiért elfelejtettek további participantokat beosztani mellém, ezért a kis csapatunk főleg az éppen aznap érkezett régebbi tagokból állt. El kell hogy mondjam, rég ettem háromfogásos vacsorát desszert-főfogás-leves sorrendben, de a sörmennyiséggel egyik állomáson se volt probléma, így a péntek esténk is a megszokott helyen ért véget.

Másnap reggeli közben egy laza beerponggal kezdtünk, majd egy közeli faluba, Maarheeze-be vonatoztunk le ahol csatlakozott hozzánk Judit és Lilla, így már három főre bővült a magyar delegáció. Itt néztük végig a felvonulást, amihez foghatót én még sose láttam, úgyhogy mindenképp nagyon emlékezetes és élvezetes volt, főleg hogy 5 évestől egészen nyugdíjas nagyszülőkig mindenki az utcán ünnepelt, amit itthon én nehezen tudok elképzelni. A bulit mi egy talicska sörrel dobtuk meg, így a nagyon csípős hideg szél ellenére is végig ugráltuk jelmezeinkben a holland mulatóst a konfetti-esőben.  A felvonulás után a helyi közösségi házba mentünk, ahol az egész falu együtt táncolt. Amíg vártam a sörömre, egy adott ponton én is azon kaptam magam, hogy egy holland apukával táncolok és éneklek valamit, aminek fogalmam se volt a szövegéről. Miután lejárt a „hogyan lökjünk be mindenkit a bokorba ahonnan alig lehet kikecmeregni” játék, elindultunk a vonatállomásra, ahol olyan problémáink akadtak, mint például hogy elvesztettük Juditot, de végül mindenki épségben visszajutott Eindhovenbe.

Az egész hétre jellemző volt, hogy meglepően sokat aludtunk és nem nagyon stresszeltünk a reggeli miatt, így vasárnap délben már a központban voltunk és elkezdtük a kocsmatúrát, ami végül nem is tűnt olyan rossz ötletnek utólag, mert csak este 10-kor sikerült befejezni és kipipálni mind a 15 kocsmát a nyakkendőnkön. A nap végére meglepően sok ember maradt talpon, és a már törzshellyé vált Tipsy Duck-ban zártuk a hetet, ahol mindenki kívülről tudta már minden holland számnak a szövegét és a hozzátartozó koreográfiát. Néha veszélyes manővernek bizonyult, így kocsmatúra után, de a fél társaság az asztalon táncolta végig az éjszakát ( jelentem a bokám jól van! ) és nagyon határozottan bizonygattuk egymásnak, hogy bizony iszunk mi még együtt valahol Európában!

A hazaúton kezdtem el először érezni azt, hogy fáradt vagyok,de ettől függetlenül hatalmas mosollyal az arcomon szálltam fel a Budapestre tartó gépre, mert mindenképp ez volt életem egyik legélménydúsabb hete és úgy gondolom, a jövőben még mindenképp visszalátogatok majd a karneválra. :)

                                                                                                                 Bea

[estiembudapest]

1 Nyár, 3 Event

Az egész ESTIEM-mel töltött nyaram úgy indult, hogy jó ötletnek tartottam másfél héttel államvizsga előtt (hiába bölcsész államvizsga, azért arra sem árt tanulni) elmenni egy eventre, így jelentkeztem az eindhoveni Career Eventre. Aztán már egy ideje szemeztem a madridi ESTIEM College gondolatával, de úgy gondoltam, hogy nem vagyok én elég fontos és tapasztalt ember ahhoz, hogy okoskodjak a szervezet jövőjével kapcsolatban. Aztán Stephanie megkeresett, hogy nem szeretn��k-e részt venni. Így júliusban Spanyolország felé vettem az irányt. A poznani Magazine Coordination Meetingen pedig mondhatni kötelező volt részt vennem, így az is beállt a sorba a nyári eventjeim közé. Következzék egy maratoni beszámoló (ne aggódjatok, több a kép, mint a szöveg) erről a három hétről, ami lehet kicsit hosszúra sikerült, de próbáltam Beát kárpótolni a fél éves késésért.

#1: CAREER EVENT - EINDHOVEN (JÚNIUS)

Minden jól kezdődött. Eindhoven Airport lezárva, így hát Brüsszelbe kell repülni, Nem baj, úgysem voltam még ott, legalább megnézem a várost. Brüsszelben sztrájkol minden tömegközlekedés. Nem baj, majd megyünk taxival. A repülőtérre menet a KÖKI-n leestem a lépcsőn és meghúztam a bokámat, ami teniszlabdát megközelítő méreteket öltött a következő napra. Nem baj, volt sok fagyasztott sör, amivel lehetett jegelni…

A bíztatónak nem mondható kezdés ellenére azt kell mondjam, hogy a rövid taxi út, ami a reptér zár és a brüsszeli sztrájk következtében történt volt az egyik eddigi kedvenc élményem. Tudjátok az a ‘whoa’-élmény, amikor rájöttök, hogy tényleg valami nagyon fantasztikusnak vagytok a részesei. Hajnali 1 körül érkeztem be zuhogó esőben a transzfer busszal egy brüsszeli vasútállomásra, ahol nagyjából 10 percig álldogáltam, azon gondolkozva, hogy hogyan is jutok el a hostomig, miközben kedves bevándorló barátaim aludtak a földön körülöttem. Hiába néztem meg, hogy hogyan jutok el a hostomhoz, a sztrájk minden tervemet felülírta. Láttam 3 lelkesen térképet bújó egyetemistának kinéző embert, akikről kiderült, hogy ott találkoztak először és közösen próbálják megoldani a sztrájk-problémát. Gondoltam én is becsatlakozok hozzájuk, talán mégsem egyedül kell bolyonganom. Az egyikük Milánóból jött, a másikuk Rigából, a harmadik pedig Kaunasból. Közösen rájöttünk, hogy nagyjából egy környékre szeretnénk eljutni, így a taxin osztozkodás bizonyult a legjobb megoldásnak. A sofőr természetesen nem nagyon beszélt angolul, de mivel olasz bevándorló volt, a milánói fiúval gyorsan megértették egymást. Aztán elkezdtünk beszélgetni a többiekkel… Kiderült, hogy mind a négyen valamilyen nemzetközi diákszervezetben vagyunk. A milánói fiú fele baráti társasága ESTIEM-es. A rigai lány emlékszik arra, hogy mennyi ember volt az egyetemen a CM Baltics alatt. És még az is kiderült, hogy a rigai és a kaunasi lánynak vannak közös ismerőseik. Amikor mindezt összeraktam fejben, akkor jöttem rá, hogy mekkora kincs egy olyan szervezetben lenni, mint az ESTIEM. Hogyan máshogy történne meg az, hogy az éjszaka közepén véletlenül egy taxiba kerülsz 3 más nemzetiséggel egy ötödik országban, és nagyjából 2 és fél perc alatt találtok közös pontokat, és máris nem érzed magad olyan elveszve. Hosszasan tudnám még taglalni, hogy milyen hatással volt rám ez a felfedezés, de csak annyit teszek hozzá, hogy könnyekkel a szememben érkeztem meg a hostomhoz, és inkább mesélek magáról az eventről.

Már majdnem megszokottnak mondható az, hogy az eindhoveni LG kitalál egy új eventet, és eddig csak jó dolgokat hallottam az újításaikról. Mivel duplán is a diplomaszerzés közelében álltam, ezért úgy gondoltam, hogy mindenképpen hasznos lenne részt venni a Career eventen, még akkor is, ha csak egy-két fontos információ ragad rám a hét alatt. Ezzel szemben az Eindhovenben eltöltött 7 nap felülmúlta a várakozásaimat. Köztudottan „work hard” eventnek indult, de a hollandok nem hazudtolták meg önmagukat, és bőven helyet kapott a „play hard” rész is, bár a szervezők elmondása szerint ez mind a résztvevőknek köszönhető, mivel ők sokkal rövidebbre tervezték az estéket.

Az event során részt vettünk különböző előadásokon, tréningeken, workshopokon és esettanulmányt is oldottunk meg. Alapvetően a nemzetközi karrierépítésre volt kiélezve a program, de az előadó alumnitól sokkal többet kaptunk, mint egyszerű tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy mit hogyan kell csinálni, ha külföldön szeretnénk dolgozni. Különböző karrier területekről érkeztek előadók, így többek között jobban beleláthattunk, hogy mit csinál a Deloitte-nál egy tanácsadó (és ki is próbálhattuk magunkat a consultancy világában - a megoldandó probléma egy tojásrántotta elkészítése volt) vagy éppen miből áll egy supply chain manager napja. Számomra két fő előnye volt ezeknek a beszélgetéseknek. Az egyik az, hogy az ESTIEM Alumni tagjaitól hallottuk személyesen azt, hogy az ESTIEM-ben betöltött pozíciójuk és az itt megszerzett tapasztalataik, legyen az Central Board tagág vagy egy local project levezetése, hogyan járultak hozzá a karrierjükhöz. A másik nagyon pozitív dolog az volt, hogy nem cukormázas beszámolókat kaptunk, hanem ugyanolyan őszinteséggel beszéltek a külföldi munka árnyoldalairól és buktatóiról, mint a jó oldalairól.

A beszámolókon kívül még két tréning volt, amit mindenképpen érdemes kiemelni. Az egyik az event elején egy Career Planning tréning, ahol 5-10 éves célkitűzéseket kellett kitalálnunk, majd különböző feladatokat megoldani a célokkal kapcsolatban. A másik tréning egy önéletrajz író session volt, ahol mindenkinek egyesével darabokra szedtük az önéletrajzát, amiből rengeteget lehetett tanulni.

Az event szakmai tartalmának harmadik pillérjét a céglátogatások adták. Nem tudom, hogy így volt tervezve vagy véletlenül alakult így, de két nagyon ellentétes profilú céget látogattunk meg. Ennek köszönhetően láthattuk milyen az élet a Studyportals nevű ESTIEM Alumni alapítású startupnál, illetve betekinthettünk a Philips Healthcare gyárába. A Studyportalsnál a cég bemutatása mellett a HR-es adott nekünk néhány állásinterjú és önéletrajz tanácsot, amit mindig jó olyan embertől hallani, aki az asztal másik oldalán ül. A Philipsnél a gyári berendezések megtekintése mellett két fiatal alkalmazottal beszéltünk, akik meséltek a cég felépítéséről és a munkájukról. Nekem személyesen nagyon tetszett ez a kontraszt, mivel tökéletesen lehetett látni, hogy mennyire más légkörre számíthatunk, ha egy startuphoz megyünk dolgozni, vagy ha egy világméretű céget választunk.

Végül, de nem utolsó sorban néhány szó az estékről. Minden úgy kezdődött, hogy a szervezők azt mondták, hogy ők egy nagyon nyugis, work hard eventet terveztek. Ezzel szemben sikerült mégis hajnalig húzni minden estét. Professzionális sörkóstoló, természetesen Tipsy Duck, Pokemon karaoke hajnali 3-kor, bárpulton salsázó emberek egy mexikói bárban, csak hogy néhány fénypontot említsek. A gálavacsi egy érdekes indonéz étteremben volt, ahonnan külön kihívás volt magas sarkúban és csini ruhában haza biciklizni, de több-kevesebb sikerrel megoldottuk. Előtte nap jégesőben is bicikliztünk, úgyhogy a magas sarkú még a könnyebben megoldható feladatok közé tartozott.

Számomra mégis az utolsó utáni este volt a legemlékezetesebb. Az extra napot Amsterdamban töltöttük, ahonnan hazatérve mi is becsatlakoztunk az eindhoveni LG Members Drink-jébe, ami gyakorlatilag egy félévente megrendezésre kerülő nagy csoportos ivászat, ahova nagyjából minden régi és jelenlegi LG tag elmegy. Mivel a szülinapom a következő napra esett, éjfélkor fantasztikus köszöntő beszédet kaptam egy billiárd asztal tetejéről az LG elnökétől, különböző holland szülinapi dalokat énekeltek nekem és szülinapi torta gyanánt kaptam egy fancy koktélt esernyővel meg napszemüveges szívószállal és minden egyébbel. A hab a tortán az volt, hogy pontban éjfélkor a kedves DJ berakta a kedvemért Taylor Swift 22 című számát, mert hát mégsincs 22. szülinap Taylor Swift nélkül. Meg persze a vacsora, amit a szülinapom napján kaptam a hostomtól és a lakótársaitól. Lehet, hogy én csinálok valamit rosszul, de még soha nem főzött 3 fiú nekem szülinapi vacsorát, miközben még csak a konyhába sem engedtek be. :D

Mindenesetre nagyon emlékezetes maradt az event, és mind a programnak, mind a társaságnak köszönhetően biztosan benne van a top 3 kedvenc eventem között.

ps: Azt csiripelik a madarak, hogy Eindhoven újra fog rendezni egy Career Eventet. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon hasznos.

#2: ESTIEM COLLEGE - MADRID (LOS MOLINOS) - JÚLIUS

Július. Madrid. Tapas. ESTIEM. Mi kell még?

Danijellel Novi Sadból tudtunk, hogy egy repülővel fogunk menni, de én szokásosan késve érkeztem a reptérre, így a biztonsági ellenőrzésnél a sorban állva random vettük észre egymást, és tinédzser lányok módjára ugrálva örültünk meg egymásnak. Majd összetalálkoztunk pár madridi ESTIEM taggal, akik egy európai körúton voltak, aminek Budapest volt az utolsó állomása, és velünk együtt repültek haza.

A repülőn nagyjából 15 fok volt, így a jó meleg ESTIEM pulcsi és a hosszú nadrág sem segített, sok utas a kézipoggyászból előhalászott törölközővel takarózott… ezek után még nagyobb sokk volt a hőség, ami Madridban fogadott minket. Ahogy kiléptünk a reptérről még csak levegőt sem lehetett venni. Képi bizonyíték arra, hogy mivel kellett megküzdenünk ESTE 7-kor:

Amikor megérkeztünk, még csak Dani és én voltunk ott a résztvevők közül, így felmentünk Javi-hoz, aki nagyon finom tortilla de patatast készített nekünk, amiről megtanultam, hogy köze sincs az általunk ismert tortillához. Mivel az event maga nem Madridban volt, így city tourt sem tartalmazott, úgy gondoltam, hogy 2 nappal előbb megyek, hogy lássam a várost is, ha már egyszer elrepülök odáig. A már fent említett időjárási viszonyok között nem volt kellemes élmény a városnézés, de mindenképpen megérte. Tudni kell rólam, hogy 10 év latin táncos múlttal a szívem csücske a spanyol kultúra. Mindig emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem egy random város spanyol negyedében sétálok, hanem itt tényleg minden így néz ki, és tényleg mindenhonnan szól a salsa zene, és tényleg lüktet a város. Este összetalálkoztunk még néhány korán érkező résztvevővel, és elmentünk tapasozni, majd meglátogattunk néhány szórakozóhelyet. Két nagyon fontos dolgot tanultam meg ezalatt az este alatt: az első, ha veszel egy sört, akkor az egész asztalnak kihoznak vagy 10 tálcányi tapast, és a tálcákat rögtön újratöltik, amint megüresednek. A második pedig, hogy nem csak urban legend az, hogy a spanyol emberek tudnak salsázni. Akárhányszor az éppen aktuális pop slágerek között megszólalt valami jó kis latin zene, rögtön mindenki nekiállt salsázni. Tisztán mint a filmekben.

2 nap városnézés után elindultunk a hegyekbe, Los Molinosba, ahol maga az event volt, amin Kis Katával ketten képviseltük az LG-t. Egy régi villában voltunk, aminek legfőbb előnye az volt, hogy éjjel-nappal tartotta a 25 fokos hőmérsékletet, és nem kellett azon aggódnunk egy hétig, hogy mikor kapunk hőgutát. Mesélhetnék hosszasan a work hard napokról, de hogy őszinte legyek a témák felére se tudok már visszaemlékezni. Az biztos, hogy életemben nem beszéltem még annyit az ESTIEM-ről, mint abban az egy hétben.

A college-ról azt kell tudni, hogy a Board, Leaderek és Central szinten aktív emberek nagyjából 30-an összegyűlnek, és a szervezetet érintő különböző stratégiai kérdéseket vitatják meg, illetve készítik elő a következő CM-re. Minden nap 8-9 körül kezdtünk, és jobb esetben 6 körül végeztünk, természetesen jó spanyol szokáshoz híven egy 1 órás ebéd utáni siestát beiktatva. Számomra még így is nagyon fárasztó volt az event, de rengeteg új információval gazdagodtam a Central ESTIEM működéséről, úgy általában a stratégiai döntések folyamatáról és egy-egy ilyen heves vita levezetéséről. Az event alatt ha 100-150 flipchartot nem írtunk tele, akkor egyet sem, de lehet még így is alábecsültem.

(ez a kép mindent elmond az eventről, ahogy a napba hunyorogva próbáltunk valamilyen értelmes gondolatot szülni, de igazából csak az járt a fejünkben, hogy mennyivel jobb lenne vízközelben lenni :D)

Az event középső napján pihenésképpen elmentünk El Escorialba, ahol egy régi kastély medencéjénél töltöttük a napot. A kastélyban jelenleg egy iskola működik, ahol az egyik madridi LG tag is ad órákat, és így tudta elintézni, hogy megkapjuk a kulcsot a medencéhez.

A szervezők gondoskodtak arról, hogy esténként se unatkozzunk. Volt spanyol táncbemutató, salsa óra, futkározós játékok, és természetesen international night is. Mivel a semmi közepén voltunk, minden este a villában maradtunk, és ott voltak különböző programok. Az egyik kedvencem a Murder Mystery night volt (igen igen, a tábori élményeimmel kombinálva innen jött az ötlet a Visionhöz). Az este egy movie nightnak indult, ahol elkezdtünk nézni egy spanyol börtönös filmet, majd egyszer hirtelen ‘áramszünet’, dörömbölés az ajtón és megjelent a sötétben egy valamilyen démonnak öltözött lány. Még mindig nem értem az összefüggést a luxusvillában történt üzleti eredetű gyilkosság és a démon között, de mindenesetre nagyon hatásosan adták elő. A kis családjainkkal ezután emberről emberre járva próbáltuk megoldani a nagy rejtélyt, ami csapatépítésnek mindenképpen jó volt.

Szervezési szempontból egy nagyon fontos dolgot érdemes kiemelni. Nagyjából 10 fős szervezői csapat dolgozott az eventen, akik előtt le a kalappal, hogy az egész napjukat a konyhában töltötték, ahol minden nap kétszer főztek a 30 + 10 emberre, és nem is akármilyen ételeket. Végig igazi csapatként dolgoztak együtt, és nagyon jó volt példának látni, hogy mennyit számít ez egy event megszervezésekor és lebonyolításakor.

Sokan voltunk, nagyon meleg volt, és nagyon gondolkozás-igényes témákról beszélgettünk nagyon sok órán keresztül, de mégis örülök, hogy igent mondtam erre az eventre, mivel rengeteget tanultam és sok olyan emberrel ismerkedhettem meg, akik fontos részét képezik ennek a szervezetnek.

#3: MAGAZINE COORDINATION MEETING – POZNAN (AUGUSZTUS)

Az előző részekhez képest, következzen itt is egy rövid bevezető az utazás előzményeiről. Madridból hazaérve 2 nap munka, majd egy hét Horvátországban a családdal. Pag-ról 6 óra autóút haza, Nagykanizsáról 3 óra buszút Pestre, gyors vacsora, éjfélkor 12 óra buszút Varsóba (ahol az első megálló reggel 7-kor volt Krakkóban), városnézés Varsóban, majd még 4 óra vonatozás Poznanba. Szóval sikerült 24 órán belül 3 különböző országban lennem. Varsóban teljesen otthon éreztem magam, mivel közölték, hogy lerobbant a vonatunk ezért 1-2 órát várni kell, mintha csak a MÁV lenne. De szerencsére át tudtak rakni minket egy InterCity-re, így még gyorsabban és kényelmesebben értem oda Poznanba, mint ahogy eredetileg terveztem.

A Magazin CoM talán a legkisebb event volt, amin eddig részt vettem, mindössze 6 résztvevővel. A project szempontjából nagyon jó volt, hogy nem voltak “külsősök”, csak a Team Leaderek, Board Responsible és egy előző Project Leader. Ennek köszönhetően nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, már többé-kevésbé ismertük egymást korábbról, Mafaldával és Bekky-vel például a fent említett két eventen is együtt voltam.  Senkit nem szeretnék untatni azzal, hogy milyen témákat boncolgattunk a working sessionök közben, inkább mondok néhány szót arról, hogy miért is volt különleges számomra ez az event.

A Magazine team mindig is a szívem csücske volt, de ez a CoM mutatta meg azt, hogy mennyire jó csapat vagyunk, mennyire hatékonyan tudunk együtt dolgozni, és ezalatt a pár nap alatt fantasztikusan megalapoztuk azt a hangulatot, ami végigvitte az 51. szám készítését. Egy hostel szobában laktunk mindannyian, így szó szerint 0-24-ben együtt voltunk, ami még jobban összehozta a kis csapatunkat.

A coffee breakeket főleg spontán Arctic Monkeys  éneklés és Family Guy nézés töltötte ki, ami meg is adta a team új témáját. Megszületett az új Magazine song, ami természetesen a Family Guy team song átköltése, illetve mi magunk is leforgattunk néhány Magazine-témára átírt Family Guy epizódot, eredetileg azzal a céllal, hogy promoként levetítjük a CM-en. Nem tudom, hogy szomorú legyek, hogy nem jött össze a pormo tervünk, vagy örüljek, hogy nem kerültek 300+ ember előtt napvilágra ezek a videók.

Az esti programok során fény derült arra, hogy miért van az LG Poznan songban a Cuba Libre (az egyik legnagyobb club a városban, ahol nagyjából minden este sikerült kikötnünk), arra hogy a Czupito shot barban az Olaszországról elnevezett shot igazából egy magyar zászlós ital, és karaokezás közben arra is, hogy rajtam kívül mindenki tud énekelni… Új kedvenc lett a What are the odds elnevezésű játék, aminek következtében többek között Mafalda egy asztal alatt tölötte az este hátralevő részét, könyörögtünk le kötényt a pincérekről és kerültünk egyéb többé-kevésbé vicces szituációba.

Az egyetlen dolog, ami nem stimmelt ezzel az eventtel, az a szervezés volt. A Project Leadert mindössze 10 percre láttuk az egész hét alatt, a szervezők volt, hogy a hostelben felejtettek minket reggel és csak dél körül jelentek meg a reggelinkkel és a kulccsal az egyetemi teremhez, többször hangzott el a szájukból a “na mi a terv ma estére?” és a “na mit esztek ebédre?” kérdés. Egyik este Bekky kificamította a bokáját, de mivel a mentő nem jött ki érte, ezért megkértem egy szervezőt, hogy hívjon neki taxit, mivel neki van lengyel telefonja meg lengyel nyelvtudása. Erre az volt a válasza, hogy valamelyik utcasarkon biztos áll egy taxi, menjek és beszéljek velük, ő pedig teljesen nyugodtan visszament táncolni. Úgyhogy bolyongtam hajnali 3-kor Poznan utcáin, és kézzel-lábbal próbáltam elmutogatni az angolul nem tudó taxisofőrnek, hogy nem, nem azért nem tud felállni a lány, mert részeg, hanem mert tényleg kificamította a bokáját. Lehet, hogy ezek a szervezési bakik annak tudhatók be, hogy nyár volt, és nem annyira vette komolyan az LG az eventet, de utólag azt mondtuk, hogy ezek az apróságok is hozzájárultak ahhoz, hogy mi még jobb csapat lettünk. És mivel egyik résztvevőnek sem ez volt az első eventje, feltaláltuk magunkat, no harm done.

Ha választanom kellene, talán azt mondanám, hogy ez a CoM volt az eddigi kedvenc eventem, mivel ahogy azt már sokszor emlegettem, nagyon összehozta a Magazine Teamet, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk a Poznanban töltött 6 nap alatt. Számomra abból a szempontból is fontos volt, hogy itt lettem igazán tagja a Centralnak, és Annához hasonlóan én is rájöttem, hogy messze nem olyan ijesztő, mint amilyennek elsőre tűnik.

#shamelesspromotion: Ahogy tudjátok, másfél hónap múlva mi rendezzük a következő Magazine CoM-ot, úgyhogy gyertek, gyertek, mert nagyon jó nyitott tréningjeink lesznek az LG számára, és egy kicsit ti is belekóstolhattok abba, hogy miről áradoztam az elmúlt 1-2 oldalon :)

Reggel 6-kor értem haza Poznanból, és Kelenföldről rögtön Gárdony felé vettem az irányt, hogy levezetésként csatlakozzak a többiekhez a motivációs hétvégén. Valamiért mindenki azt hitte, hogy viccelek, amikor azt mondtam, hogy reggel 7-kor érkezek Lengyelország irányából, és értetlenül néztek, amikor hajnalok hajnalán kissé megfáradva túrazsákkal a hátamon bekopogtattam Grétiék nyaralójának az ajtaján. Mondanom sem kell, hogy a veletek töltött gárdonyi nap tökéletes befejezése volt egy ESTIEM-es nyárnak. 

Minden elismerésem, ha idáig eljutottatok a beszámoló elolvasásában, még nekem is fájdalmas volt egyben visszaolvasni :D

Remélem hozzájárultam ahhoz, hogy kicsit jobban megismerjétek azt a három nagyon különböző típusú eventet, amin nyáron részt vettem, és ti is kedvet kaptatok hozzájuk.

Az üzenet pedig ugyanaz, mint eddig mindig: utazzatok és vegyetek részt e Centralos dolgokban, mert nagyon-nagyon fun :)

                                                                                                Vera

[estiembudapest]

BrainTrainer, 'Discover the Leader In You', Dortmund

Június 8-án, pénteken egy újabb frissítő 2:45-ös ébresztő indította a napomat, azonban ez mindig jó hír, mivel azt jelenti, hogy néhány óra múlva már egy eventen leszek.

Miután átverekedtem magam a security checken (Survival kit első repülőknek: Teljesen mindegy, hogy az A vagy B terminálnál mész át a securityn, ugyan oda fogsz jutni, azonban így elkerülheted az alkalmankénti B terminálos több órás sorbanállásokat) és összeszedtük egymást Annával, már Dortmundban is találtuk magunkat, ahol 6-an indultunk el egy ötszemélyes autóval egy két-szivárványos útra Steffenékhez. Itt ledobáltuk a cuccunkat, majd a városközpont felé vettük az irányt egy rögtönzött city tour-ra, amit természetesen némi eső szakított meg. Kalandos (és esős) napunk végén visszavonatoztunk Steffenékhez egy barbecueval egybekötött get to know-ra. Itt érdemes néhány szót ejtenem Anna kalandos hazaútjairól: Anna és ukrán szobatársa, Sasha hosztja épp külföldön volt, így egy kulcsot kaptak egy lakáshoz, mely elmondásuk szerint a Nyócker közepén volt, így egy daliás ifjú titán mindig hazakísérte őket. Spoiler alert: semmi problémájuk nem adódott senkivel a hét folyamán. Az én szobatársam egy török srác volt néhány napra, és egy török lány. A mi hosztunk, Wibke mindig velünk tartott esténként és egyébként is nagyon jó környéken lakott egy elég király albérletben, ahol még nagyon fancy különböző színnel világító zuhanyfej is volt, egészen addig, míg véletlenül le nem löktem az állványról és ketté nem tört. (Na ezért érdemes néhány plusz eurót magadnál tartanod.)

Nettó 5 napunk volt, melyek során különböző témájú tréningeken vettünk részt, kezdve a time&stress management-től az érzelmi intelligencián át egészen a How to lead a meeting?-ig.

Ezek közül szeretnék kiemelni néhányat: A Carrier planning session-t Harald, egy 55 éves Alumni tartotta, aki btw co-foundere is volt az ESTIEMnek. Nagyon motiváló volt találkozni vele, elég érdekes és lenyűgöző karrierútja van, amiről teljesen nyíltan és őszintén beszélgetett velünk. Az Intercultural awareness témáját pedig a trénerek a dortmundiak segítségével, egy szimuláción keresztül mutattak be, amelyet elég bonyolult lenne írásban elmagyarázni, de kérdezzetek bátran, szívesen mesélünk róla, számomra ez biztosan egy life-long experience volt. Természetesen personality type és leadership styles tréningünk is volt, melyeket kifejezetten érdekesnek találtunk, az utóbbit meg is tartottuk Annával a Board Handoveren.

A 3. napon Kölnbe látogattunk, megmásztuk a hatalmas Dómot, majd a városközpontban néztünk szét először közösen, majd némi szabadidőt kapva kis csapatokban is.

Az utolsó napon egy leadership témájú esetet kellett megoldanunk és prezentálnunk párokban, melyeket gondosan alakítottak ki. Az első páros, akiről döntöttek Anna és Dimi volt, mely úgy jött ki, hogy feltették maguknak azt a kérdést a trénerek, hogy vajon ki tudná kordában tartani és jól kezelni Dimit, aki kicsit hiperaktív, borzasztóan lelkes, nagyon extrovertált srác volt. Anna nyerte meg ezt a kört, de egyébként jól is sikerült a projektjük, szóval tényleg jó párosítás volt. Végül még én is egész jól kijöttem a párommal és sikeresen megbirkóztunk az eléggé bonyolult esetünkkel.

Néhány szó a trénerekről és szervezőkről: A trénereink mind, nagyjából velünk egy idős ESTIEMerek voltak, akik szívüket, lelküket beleadták ebbe az eventbe, nagyon ügyesek voltak, rengeteg munkát fektettek bele az előkészületekbe is, de meg is térült az erőfeszítésük, szóval le a kalappal előttük, csak úgy, mint a szervezők előtt, nagyon jól szerepeltek és nagyon meg voltunk elégedve a szervezéssel, nagyon odatette magát a dortmundi LG és Seif, a PL is.

Az estéket különböző kocsmákban töltöttük, ahol a Snapszot időnként egy nagyon furcsa kockajáték váltotta fel, amit a végére Annának már sikerült elsajátítani, nekem azonban annyira nem, így erről őt kérdezzétek.

A tapasztalt utazók már tudják, de szeretném felhívni a newbiek figyelmét még egy fontos trükkre: ha hajnal 5-kor kell indulnod a reptérre és 3-kor érsz haza International Nightról, egy másfél órás taktikai alvás még mindig csodákra képes! Zárásul pedig szeretnék megosztani egy fun factet Németországról: ha magaddal viszel egy törököt, akkor túl sokat nem kell költened italra, mivel nincs olyan nap, hogy ne találkoznál törökkökkel, akik annyira megörülnek nektek, hogy ingyen vodkában és sörben nem lesz hiány.

                                                                           Gulyás Zsuzsi és Szalai Anna

[estiembudapest]

Vision Robotics and Mechatronics, Seville

Ez az utazási beszámoló kicsit különleges lesz, hiszen első Erasmus szemeszterünk alatt döntöttünk úgy, hogy belevágunk életünk eddigi első, külföldi ESTIEM kalandjába is... Ha már úgyis olyan közel van Spanyolország Portugáliához, miért is ne jelentkeznénk a sevillai Visionre?

Á: Valamikor decemberben elkezdett követni LG Seville Instagramon, legelőször onnan értesültem a Visionről, hogy ott is lesz. Azt tudtam, hogy ebben az évben az automatizálás és robotika a témakör, ami elég közel áll eddigi mechatronikai tanulmányainkhoz - csak a gyárlátogatások miatt sokkal gyakorlatiasabb. Drónokkal (operatőrként/vágóként illetve minden szempontból megfogott), Star Wars-szal, ill. Trónok Harcával reklámozta Seville az eseményt. Már karácsony másnapján kiválasztottak az eseményre, az első 3 jelentkező között Early Bird-ként. Levi csak az utolsó nap utolsó órájában jelentkezett ugyan, de így is sikerült meggyőznie a szervezőket a motivációs levelével neki is.

Azt gondoltuk, hogy a földrajzi közelség miatt új otthonunkból, Portóból kifejezetten könnyű és olcsó lesz eljutni az andalúz fővárosba, Sevillába. Tévedtünk… Nincsen közvetlen járat, madridi átszállással pedig időben és árban sem érte volna meg, így vonat-busz kombináció mellett döntöttünk: kb. 2 és fél héttel az esemény előtt megvettük a jegyeket oda-vissza, így kedvezményekkel együtt 84,5 eurót fizettünk (+Vision Program Fee 80 euró) a Porto-Faro-Seville-Faro-Porto útért.

Február 20, kedd

A vonat 5:47-kor indult a házunktól 3 km-re lévő főpályaudvarról, így kb. 4 órát tudtunk csak aludni éjféltől 4-ig. Sajnos a portoi buszközlekedés egy vicc, és éjszakai buszokkal lehetetlen megközelíteni a város legnagyobb pályaudvarát. Végül spórolásból (Uber/taxi helyett) mind a 3 km-t gyalog tettük meg bőröndökkel Porto macskaköves, ilyenkor néptelen utcáin…

Az Alfa Pendular nevű szupervonat néhol 220 km/h-s sebességgel kevesebb, mint 6 óra alatt Faroba, Portugália legdélebbi városába “repített” minket, ahol viszont volt még kb. 4-5 óránk városnézésre - bőröndökkel, szintén kellemes macskaköves utcákon.

Meglestük a lagúnát, az óceánt a katedrális tetejéről, valamint a rengeteg narancsfát, és persze a kötelező Faro betűs szelfiket is elkészítettük az Atlanti-óceán partján lévő kikötőben. Ezt követően buszra szálltunk, amivel röpke 2,5 óra alatt máris Sevillában voltunk. Első este a szokásos névtanulás és ismerkedés egymással a hostelünkben, majd egy lightosabb iszogatás egy bárban, illetve séta a belvárosban, parton.

Február 21., szerda.

Rögtön gyárlátogatással indítottuk a Visiont! A SolarMEMS nevű kicsi céghez (mindössze 12-en dolgoznak ott) utaztunk ki, a Sevilla külvárosában lévő, űrkutató vállalatoknak kialakított ipari parkba (Aeropolis). Egy fél órás prezentációt követően arról, hogy mivel foglalkoznak (röviden: mikroelektromechanikai szenzorok előállítása műholdakhoz), majd két csoportban körbejártuk az épületet, többek között a tisztaszobát is, ahol rendelkezésre állnak a megfelelő körülmények a szenzorok gyártásához, szereléséhez.

Jó másfél órát chilleltünk a napon, mire jött a következő busz, amivel visszamentünk Sevillába. Ebéd után esett a legjobban az első két előadás: intelligens épületekről, valamint napelem szenzorokról hallhattunk (újra). Nagyon kényelmes, már-már moziszékek voltak a konferenciateremben, úgyhogy többen is bealudtunk így ebéd után, meg hát az előadó tipikus Spanglish kiejtése miatt is :D

A konferenciatermek mindegyike három zászlóval is fel van szerelve. Európai Unió, Spanyolország és (a Spanyolországon belül autonóm státuszt élvező) Andalúzia. Percig se gondolkoztunk, hogy gyorsan pózoljunk egyet-egyet velük. Fotósmesterünk egy Németországban élő török cimboránk volt :)

Valószínűleg költségtakarékossági szempontból a hostelbe vissza az utat - kb 40 percet - gyalog tettük meg, majd hamarosan indultunk is vacsorázni, ahol 100+ mini szendvics közül lehetett választani - egy kicsi kavarás és szervezetlenség volt ugyan, hogy mennyit-mennyiért ehetünk - a lényeg, hogy finomak voltak. Ezután egy jól eldugott helyen a hagyományos flamenco táncot néztük-hallgattuk - a beugró (ital) ára ugyan nem volt épp olcsó, de mindenképp megérte. Az esti Pub Crawl abból állt, hogy 4 csapatra osztottak minket és 5 kocsmában shotokat kellett inni 0,5-1 euróért. A szervezők kipipálták, hogy ott voltunk és a leggyorsabb csapat (amiben Ákos is volt) nyert. A kocsmatúra előtt mindenki kapott 10 ESTIEM avagy “José dollárt” (ami a PL után volt elnevezve), amivel a Vision végéig üzletelni (adott esetben tolvajkodni) lehetett, hiszen a nyertes az lett, akinek a legtöbb gyűlt össze. Az este folyamán találkoztunk Noelia-val, az LR-ral is (a sevillai LG elnöke, nincs President ott) az egyik bárban.

Február 22., csütörtök.

A reggelt előadásokkal indítottuk: járművek automatizálása, önvezető autók csoportosítása elméletben, majd a gyakorlatban egy hidrogéngáz meghajtású, de nem önvezető autó tesztelése. Ez volt az egyik legjobb szakmai program, a professzor nagyon jól beszélt angolul és segítőkészen magyarázott is.

L: Én szerencsére be is ülhettem az autóba (ld. alábbi csoportkép) egy győztes kő-papír-olló játszma után egy menet erejéig. Biztos ami biztos, dupla biztonsági övet kellett becsatolni, és egy masszív bukósisakot is adtak rám. Ez eleinte túlzásnak tűnt, ám mikor az első kanyarnál (mikor épp videót készítettem) hirtelen kivágódott az ajtó, az ijedtségtől elejtvén a mobilomat, máris megértettem, mire ez a sok biztonság :)

A versenycsapatok laboratóriuma utáni előadás pedig a drónok gyárakban való alkalmazásáról szólt: mik az előnyei, hátrányai, korlátai és lehetőségei. Az egyetemi menzán ettünk tengeri herkentyűket, amit ezúttal spanyolórával vezettünk le - a madridi LG spanyol Language Programme-ja alapján bemutatták nekünk Spanyolországot, illetve megtanultuk a leghasznosabb spanyol kifejezéseket is.

L: Noha történelmileg az előadás pár helyen nem volt teljesen tökéletes, főleg Katalónia kapcsán voltak aggályaim, de a spanyol nyelvlecke ízessége bőven kárpótolt. Nem is restelltük az ezt követő órákban, napokban tonnaszámra elkápráztatni újdonsült spanyol barátainkat spanyol(nak hangzani próbáló) nyelvtudásunkkal :D

A spanyol hangulatot fokozva, úgy másfél-két óráig tanított (vagy legalábbis próbált) minket lelkesen két tag a sevillana nevű táncra az egyetem pályáján. Ez egy tipikusan Sevilla vidékére jellemző párban táncolt néptánc, amely mélyen merít a hagyományos kasztíliai spanyol népzenéből, valamint az andalúziai flamencoból. Sokat bénázott mindenki, úgyhogy jó hangulatban telt :D Ezt követően 15-20 perces értékelés, hogy kinek mi tetszett legjobban az első két napban és mit tanult.

Vacsorára hamburger étterem, majd egy olyan pubba mentünk, ahol éjfél és 1 óra között ingyen volt a sör - kár, hogy fél óra után elfogyott a készlet :(

Á: ESTIEM-es dalok utcán való éneklése után emlékezetesre sikerült a néhányunk által csak Lipstick partynak becézett éjszaka...

Február 23., péntek.

Á: Sokan a mai, második gyárlátogatást várták a legjobban, ahol a Dronetools nevű startuphoz (itt 8-an dolgoznak) látogattunk, szintén Sevilla külvárosába utaztunk. Legtöbben ugyan eléggé másnaposan, de nagyon élveztük a programot, rendkívül érdekes volt az elméleti és a gyakorlati rész is - sőt, a szünetben még korlátlan kávé-sütemény is volt! Hatalmas drónokat láttunk - 4, 6 és 8 propellereseket is - valamint az egyes alkatrészek legyártásába és az összeszerelés folyamatába is beavattak minket.

L: Megtudtuk továbbá, hogy (mivel Andalúzia hagyományosan mezőgazdasági terület), a drónokat a környéken kifejezetten szívesen alkalmazzák rovarölő szerek és tápanyagok permetezésére, de újabban már hadiipar számára is fejlesztenek drónokat. A családias és barátságos hangulatú cégnél a látogatást természetesen a mindenki által várt drónreptetéssel zártuk. A cég végül egy drónból lőtt szelfivel is meglepte a csapatunkat a végén. :)

Á: A szokásosnak nevezhető kantin ebéd után egy újabb érdekes előadás következett kooperatív robotika címmel a “moziszékes teremben”. Az előadó többek között ezt a videót is levetítette, csak nem “magyar hanggal” :D

Az esemény legutolsó szakmai programján az egyik egyetemi laborban a repülés fizikájáról hallhattunk, ahol sajátépítésű helikoptert és repülőket is megcsodálhattunk. A nap végén újra mindenki elmondhatta, hogy mi hasznosat tanult, mi tetszett neki legjobban a nap folyamán. Az egyetem-hostel távot ezúttal már félig busszal tettük meg és vacsora helyett el is kezdtünk készülni az elengedhetetlen, a kimaradhatatlan és egyetlen International Night-ra: volt étel és alkohol bőven természetesen - Levivel mi Túró Rudit, falusi kolbászt, Boci csokit, Győri Édest és természetesen házi pálinkát (naná, hogy vizes flakonban az álca kedvéért) vittünk. Spanyol tortilla, sajtok, húsok, francia baguette, Russian Strandard, szardínia, olíva, horvát rakija, lengyel Soplica, észt és belga csokik, török édességek és az éjszaka további részét feledésbe merítő török rakı szerepeltek a többiek asztalain.

L: ...És emlékezetes (vagy épp ellenkezőleg?) este következett, számomra, még megkoronázva egy éjszakai elveszéssel Sevilla központjában. :D 

International Night

Február 24., szombat.

Újabb szép, napsütéses reggel, ahol főszerepben a City Tour volt, végre nemcsak az egyetem és a belváros között ;). Turistaszemmel felfedezhettük a gyönyörű Sevillát - katedrális (Giralda), óvárosi kis utcácskák, az arab művészet fellegvárának számító későbbi spanyol királyi palota… A legesleglenyűgözőbb a palota (Real Alcázar) és a kertjei voltak, itt forgattak több jelenetet is a Trónok harcához. Nem is volt szinte elég a két óra, amit belépő ellenében ott tölthettünk, olyan hatalmas és csodálatos kertekben jártunk pálmafákkal és buja növényzettel.

Á: Amit a tömegközlekedésen és az étkezéseken megspóroltak a szervezők hét közben, azt az utolsó ebéden kompenzálták, ugyanis a drága és fancy étteremben 3-as, 4-es csoportokba szerveződve hatalmas közös tálakat rendeltünk - bármit, ami megtetszett az étlapról. Ezután az egész eventet lezáró Feedback Session következett, majd a nap csúcspontjaként a Plaza de España - ez a hely pedig a Star Wars - A klónok támadása helyszínéül szolgált többek között. Maga a kastély (ami lakatlan) és előtte a tér lovaskocsikkal, a szökőkút és a csónakázótó mai napig az egyik kedvenc helyem - sőt, a legtöbb résztvevőnek az lett, már-már annyira mesébe illő, a parkkal/kerttel együtt ami mellette van.

Á: Az “utolsó vacsora” egy olasz étteremben volt, a gála pedig ezúttal Orange Party névre volt keresztelve, hiszen idén 25 éves a Vision programsorozat, aminek a narancs a hivatalos színe, akárcsak a Fideszé. A szervezők egy kisebb klubot kibéreltek a záróeseménynek, ahova saját barátjaikat is meghívták, mert csak így érte meg a helynek.

L: Itt került sor a rendezvényt lezáró eredményhirdetésre és büntetésekre. Merthogy egyik résztvevőnk, egy lány Belgiumból számos nametag-et ellopott a hét során. A hagyomány szerint itt lettek kiosztva a büntetések a nametag-jeink visszaszerzésére. Természetesen mindketten a büntetendők sorában állva vártuk sorsunk jobbra fordulását. Eredetileg sztriptízműsort kellett volna prezentálnunk, ám a kocsma csaposai nem mentek ebbe bele, így végül csak egy eeeeeasy sörlehúzás lett a feladatunk, amit kéz nélkül kellett lehúzni. Noha a spanyolok sörei nem épp a legjobbak, de a portugálokhoz képest némiképp ihatóbbak, úgyhogy nem volt nehéz elsőként végeznem a sörömmel, bár az előző éjjel összeszedett torokfájdalmamon nem sokat segített :D Ezt követően, éjfél körül került sor arra, hogy mindenki megmutassa a hét során összeszedett/megmentett/összelopott “José-dollárjait” a PL-nek. Sajnálatos módon egy logisztikai hiba folytán az általam megszerzett “José dollárok” kb. fele sajnos az ágyamban maradt, így néhánnyal sajnos épp lemaradtam az első helyezettől.

A nyertes így tehát egy franciaországi lány lett 41 dollárral - a jutalmára azonban egészen a karlsruhe-i CM-ig kellett várnia. A bulit a legtöbb résztvevő éjjel 3 körül elhagyta, ugyanis sokunknak már korán reggel ott kellett hagynia Sevillát. :(

Február 25., vasárnap.

Az egész heti kellemes 20 fokok után hűvösebb napra ébredtünk. Habár souvenir boltot nem találtunk nyitva vasárnap kora reggel, arra azért maradt még időnk, hogy egy ESTIEM Budapest matricát elhelyezzünk a város egyik híres kortárs építészeti remekműve, a ‘Mushrooms’ előtt ;)

A híres helyi édesség, a churros nélkül pedig nem akartunk visszautazni Portugáliába, úgyhogy 6-an (rajtunk kívül két horvát, egy belgiumi és egy török barátunk tartott velünk) a busz/repülő indulása előtt bőröndökkel beültünk egy központi kávézóba enni-inni. A forrócsokival felszolgált, lángostésztához hasonló ízű churros rendkívül kellemes reggeli falatként nyújtott méltó búcsút ezen felejthetetlen hét után az andalúz fővárostól…

Összességében, nagyon jó volt ennyi ESTIEMer-rel megismerkedni és átadni/fogadni az üdvözleteket a többi LG-ből. Összetartó kis közösség alakult ki, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. A helyi LG kimagasló aktivitásról és lelkességről tett tanúbizonyságot, mindketten egyetértünk, hogy első eventnek tökéletes választás volt a Vision Seville :)

                                                                                          Ákos & Levi

[estiembudapest]

Carnaval Activity Week, Eindhoven

Még novemberben kezdtem el nézegetni a lehetséges event-eket, amikor megakadt a szemem a Carnaval-on. Bevallom, főleg az agendában lévő sörös korsók száma fogott meg először. “Végre valami, ami nem robotokról szól” felkiáltással írtam rá Beára, hogy mi is ez, meg tényleg annyi a sör mint ami az agendán van? (még több is volt)

Mondanám, hogy kicsit félve indultam meg első külföldi eventemre, egyedüli magyarként, de a hajnal 3-as indulás miatt eléggé álmosan indultam és inkább azon törtem magam az út során mindenhol, hogy hol tudnám lehajtani a fejem.

Megérkezve Eindhoven-be felpattantam a buszra és egyből megcsapott a nyugat szele, mert ingyen wifi és usb portok voltak rajta. Éreztem, hogy ezek után már nagy baj nem lehet.

A busz pályaudvaron már várt a hostom és türelmesen megvárta, míg mint egy jó túrista lefotóztam a leparkolt biciklik hihetetlen számát.

Ezután volt szerencsém a hét során először megtapasztalni azt a 30-50 perces bicikli utat, amit minden reggel és éjjel meg kellett utána tennem. Meglepő módon minél józanabb voltam, annál lassabb voltam. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez annak köszönhető, hogy pár sör után már nagyon leszartam és csak mentem egyenesen. Voltak szerencsésebbek, akik fele ilyen távolságban se laktak, de én legalább kijózanodhattam mire hazaértem minden este és nyugisan átaludtam az estéket.

Az event bulis jellegét jellemzi, hogy rövid kártyázás és név tanulás után rögtön első este egy koli pincéjében International Night-tal nyitottunk. Mindenki nagyon imádta a zsíros, kolbászos, hagymás, paprikás kenyeret, nem riadtak vissza attól, hogy se késem se villám, így téptem a zsemlét és mártogattam a zsírba, amikor a szeletelt kenyerem már elfogyott. A pálinkát viszont elkeresztelték a pokol italának, orvosi szesznek és még hasonlóan szép dolgoknak. Egyedül egy török srác volt róla pozitív/ semleges véleménnyel: “heh..tastes like alcohol”, mit ne mondjak egyből egyik kedvencem lett :)

Miután elfogytak a nemzeti kaják és piák biciklire szálltunk és elindultunk a belvárosba. Eindhoven fő utcája, Stratumseind, arról híres, hogy 250 méteren kb. 50 kocsma/club van. Na mi általában csak egy kocsmába mentünk, a Tipsy Duckba, amivel a helyi LG-nek szerződése van és minden tag olcsóbban kapja ott a sört.

Mivel a Carnaval előtt voltunk egy nappal már elpakolták az asztalok, székek nagy részét és letakarták a biliárd asztalt is, hogy minél nagyobb felületen lehessen táncolni. Ki is használtuk minden este.

Mielőtt áttérnék a kövi napra, ahol már jobban megküldtük, tartanunk kell egy perc néma csendet a sör méreteknek és áraknak. Egyrészt mást nem isznak csak sört, másrészt 2-3 dl-es poharakban adják és a diák kedvezmény nélkül 2,5€ -ért. Diákként pedig 1,5€ volt egy pohárka sörike :(

A második napnak már jelmezben vágtam neki és alváson kívül a haza útig nem is vettem le.

De igazán jól jött a plusz réteg, mert -6 fokban lefagyott ülésű biciklivel, folyton eltévedve betekerni fagyos élmény lett volna. Így viszont bármennyire is szétfolyt a szemem és az orrom, nagyban élveztem a napsütéses reggelt.

Nem vagyok egy nagy reggelizős szóval én vagy vajas zsemlét ettem vagy magában falatoztam egy mazsolás zsemlét, ami egyébként rohadt finom és a hét végére a kedvencemmé vált. Egyedül az rontott rajta picit, hogy ugyan ezeket ettük ebédre is, mert magunknak csomagoltunk. Én úgy voltam vele, hogy legalább kevesebbet kell sörre költenem este, de a török és spanyol srácok morogtak egy picit.

Említésre nem méltó játékok után elérkezett a nap fénypontja a Pûlluh Rijk (ejtsd Pülle Rájk), ami egy mini BME feszthez hasonlítható leginkább, csak ők csütörtök délután 4-től este 7-ig jobban berúgnak és nagyobbat buliznak, mint mi itthon 3 nap alatt

Itt találkoztam először egy hagyományos zenéjükkel (veretős-mulatós), ami ha megszólal egy buliban, akkor leülnek egymás mögé sorokba az emberek és elkezdenek evezni. Ez mind oké lett volna, ha nem egy széttáncolt saras talajra huppantak volna le úgy, mintha patyolat tiszta padlószönyeg lenne.

Itt találkoztam azzal a szokásukkal is először, hogy golf és ping pong labdákat visznek magukkal bulikba és ezeket próbálják belejuttatni másnak a korsójába, akinek büntetésül le kell húznia a piáját. Én látva egy srác arcát miután eleget tett a szabályoknak inkább a gyáva megoldást választottam, lefotóztam és instára postoltam az egészet. De egy nagy taps Robertnek, egy csodás szervezőnek, hogy lehúzta a sörét nem is egyszer, amilyen figyelmetlen volt :D

Miután fáradtra táncoltuk magunkat, tartottunk egy kis közös kajás pihenőt, majd közösön indultunk el megint csak a Tipsy Duck-ba még egy-két sörre és táncolásra.

Itt találtam meg a Farkas jelmezem mellé az első Piroskámat is, akinek sajnálatos módon töke volt. De alakult ez még máshogy is a hét folyamán… Volt szerencsém a szebbik nem Piroskáival is összetalálkozni pár kocsmában a későbbi napok folyamán.

Következő nap, péntek reggel a szervezők is kicsit megőrültek, reggelihez egy rekesz sört hoztak. Kezdeti megrökönyödés után mindenki eliszogatta a zsemle mellé.

Első programunk talán az eddigi legjobb city tour volt amin eddig résztvettem. Eindhoven Bucket List-re keresztelt játék során különféle feladatokat kellett 4 fős csapatokban teljesíteni. Büszkén állíthatom, hogy 1-2 kivételével mindegyiket teljesítettük így az első helyet is elvihettük.

Kedvenc momentumom talán az volt, amikor a portói Pedro odament két anyukához, akik épp babakocsijukat tolták és megkérdezte tőlük teljesen ártatlanul, hogy: “Can I kidnap your child?” Természetesen kapott egy nagy WTF-t majd elküldték a francba. Lelkesedésünk nem lankadt és tanulva hibánkból ezek után olyan gyerekekhez mentünk oda, akiknek nem volt a közelben egy szülője sem :)

Miután fölényes győzelmet arattunk a többi csapat felett, benéztünk egy diákszövetkezet saját kocsmájába, ahol megtanulhattuk a holland csapolási technikákat, illetve egy rövid DJ Workshop-on is részt vehettünk.

szentpétervári Olga élete pánikjában

DJ-s részt gyorsan otthagytam mert hallásom nincs sok és a sör meg egyébként is jobban érdekel.

A 2 dl-es sörméret miatt elég gyakran kéne a pulthoz menni, ezért minimum 4 sört szoktak kikérni egyszerre a hollandok. Emiatt mi is azt tanultunk meg, hogy hogyan kell egymás után 10-20-80 poharat megtölteni úgy, hogy egy csepp sör se menjen mellé.

Ezután jöhetett a Walking Dinner nevű program, ahol a csapat 3 felé oszlott és 3 tag albérletében lettünk megvendégelve három különböző fogással.

Én a szerencsések közé tartoztam és húslevessel kezdtem majd fagylalt és végül palacsinta fogadott a harmadik házban. Valószínűleg jobban jártam mint azok akik húslevessel még a hasukban indultak el bulizni a gyönyörűen feldíszített kocsmákba.

Szombat reggeliről csak távolba bambuló másnapos fejekről tudnék fotót ideilleszteni, szóval azt átugorva egyből a vonatállomásra jutunk. Ugyanis elkerülve az Eindhoven-i tömeget, a parádét egy 20 perc vonatútra lévő kisvárosban, Marheezeben nézzük meg.

Itt készült a rohadt menő csoportképünk is.

Csodálatos nap volt, gyönyörű napsütés, tálca számra bolti árban sörök. A felvonulás pedig egyszerűen elképesztő volt.

Az egész megkoronázása egy igazi falusi buli volt a helyi művelődési házban, ahol 10 éves kisgyerektől a 70 éves bácsikáig mindenki együtt ropta az őrült zenére.

Az este végén még megtanultam egy újabb helyi szokást… Ha valaki elordítja magát, hogy “Schrücke Brücke” , vagy valami hasonlót, akkor mindenki elkezd rohanni a legközelebbi bokor felé és beleveti magát. Alábbi képen épp az látszik, ahogy másznak ki a bokrokból a bolondok.

Ezzel sajnos végéhez is ért az esténk Marheezeben, mert el kellett érni az utolsó vonatot. De annál nagyobb ESTIEM Spirit-et azóta se tapasztaltam, ahogy a 20 perc sétát végigénekeltük a sötétben, ahogy elkezdett esni a hó. ~ Varázslatos volt ~

Az este folyamán még közösen meglátogattunk egy Kávéboltot, ahol legnagyobb meglepetésemre még kártyával is lehetett fizetni. Alig mertem hinni a szememnek :O

Ahogy az várható volt mindenki el is álmosodott utána és aránylag korán, éjfél környékén nyugovóra is tértünk. A szokásos 30-40 perc hazabiciklizés után természetesen.

Így a vasárnapot, az utolsó teljes napunkat, frissen és üdén kezdhettük.

Szükség is volt az erőre, ugyanis a Tie Drinking, vagy Nyakkendős ivás annyit takart, hogy kapsz egy papírnyakkendőt, amin 15 kocsma van és mindenhol kapsz egy pohár sört.

Úgy kell elképzelni az egészet, hogy 20-an megyünk egyik kocsmáról a másikra, mindenhol kikértük a sörünket és 15-30 percig táncoltunk a tánc parketten vagy ahol csak akadt rá hely.

Ki kellett használni a nyugis délelőtti-délkörüli időt, mert délután 3-tól már olyan nagy tömeg kerekedett, hogy egy embernek adtunk 10 nyakkendőt, hogy hozza ki nekünk is a söröket ha már sorba áll :D

Kis összehasonlítás: baloldali fotó 11:30kor készült, jobboldali pedig ~14:00 körül.

És akkor jöjjön egy kis montázs a kocsmákról amiket végiglátogattunk, hadd beszéljenek a képek helyettem.

Útközben valahol elvesztetem a fonalat, meg számolást, de a végére rájöttem, hogy az összes kocsma neve ki lett húzva, szóval több sört nem adnak nekem és ez csak azt jelentheti, hogy mindegyiket végigjártuk.

Szóval még egyszer utoljára betértünk a Tipsy Duckba, hogy végigbulizzuk az éjszakát.

A szerencsésebbek, mint a képen látható kalapos Adam, hazaugrott a bőröndjéért és még részegen mászott fel a repülőjére haza Svédországba, a kevésbé szerencsések mint én pedig még hazamentünk egyet aludni és másnap reggel egy közös reggelivel zárhattuk a hetet és szomorkodhattunk még közösen pár órát, amíg a repülőnkre vártunk.

Legjobb hetem volt talán az életemben, olyan szoros barátságok kötődtek olyan rövid idő alatt… leírhatatlan. Én csak ajánlani tudom és ha tehetem jövőre is mindenképp elmegyek!

                                                                                        Dani

[estiembudapest]

Council Meeting, Izmir

Esős hétfő reggel a metrón találkoztunk Zsuzsival és vágtunk neki az első közös utazásunknak. Majd egy-két óra elteltével (és egy doboz tejbegrízzel később) már a repülőn ültünk Isztambul felé.

 Fanni: 

Az átszállásnál valahogy sehogysem sikerült eltalálnunk a megfelelő irányt, ezért csak néhány kilométer után értünk el célunkhoz, onnan pedig már nem sok időt kellett várnunk. Izmirbe érkezésünk után a csomagunk helyett 3 ESTIEMert sikerült összeszednünk, majd együttes erővel kiderítettük, hogy nem hagyták el a csomagjainkat, csak a reptér legtávolabbi pontjába vitték őket. További megtett kilóméterek után találtunk egy tömegközlekedési pénztárt is, majd el is indultunk végre a jó irányba, vonat, metró, busz és sok kedves útbaigazító (de angolul nem tudó) ember után meg is érkeztünk a szinte luxusszállásunkhoz, ami egy 4 csillagos hotel volt. Gyors becsekkolás után elindultunk a vacsorához, de útközben tudatosult bennünk, hogy nem lesz egyszerű ez a hét: az egyetem ugyanis egy nagyon csinos és cseppet sem lapos dombon helyezkedik el, a vacsorához pedig még magasabbra is kell mászni. Néhány kultúrsokk azért ért minket, mint például a dobozos víz, de ez szinte a hét végére már természetesnek hatott számunkra. Nekem az este csak a hotelszobában telt, a szobatársunk Gdanszkból is később érkezett meg, vele ismerkedtem, Zsuzsi pedig belevetette magát az éjszakába.

Izmir - Economy , az egyetem főépülete

Másnap kezdődött a General Assembly-k sokasága, valamint a joghurtban, kekszben és Nescaféban gazdag kávészünetek. Nehéz volt ennyit ülni, de nagyon megérte, sokat tanultunk a szervezetről, hogy milyen lehetőségek rejlenek benne, az összes GA nagyon motiváló volt számunkra. Az első napon a board tagok, committeek, regional coordinatorok beszámolóját hallgattuk. Előadások után egy kisebb börze szerűt tartottak a committeekkel kapcsolatban, mindent meg lehetett tudni, ha érdekel a nemzetközi csapatban dolgozás. Az esti bulit a szobában tartottuk.

Alpine Region Working Group

Harmadik nap a GA-k után (ahol a committeek stratégiáit hallgattuk) az első Working Groupunkon is részt vettünk, ami az Alpine Region WG-je volt. Találkozhattunk a régiónkba tartozó delegáltakkal és együtt próbáltuk kidolgozni az összetartóbb csapat taktikáját. Este Sportnight-on vettünk részt, ahol 150 ember zumbázott egyszerre egy nagyon lelkes zumbatanár segítségével.

Zsuzsi:

A csütörtöki GA-ket egy szavazás tette színesebbé, melynek eredményeiről emailben fogtok értesülni. Azt hiszem teljes bizonyossággal mondhatom, hogy számomra ez a nap vitte a prímet. A Discussion Hour alatt felfedeztük a Teneferiket, mely egy sífelvonó-szerű dolog volt, ami közvetlenül a sulival szemben indult, s felvitt minket a hegy tetejére. Gyönyörű idő, gyönyörű kilátás, szóval minden nagyon király volt. Ezt követően pedig eltökélten indultunk neki egy pár kilóméteres sétának a tengerpartra, melyet egy random taxizás (nem tudjuk pontosan mi, lényegében taxibusz) gyorsított fel. Hát igen, a taxizás… Két dolgot kell tudnod turistaként Törökországról: az átlagember (fiatal vagy öreg) nem tud angolul, de azért törökül nagyon szívesen elnavigál téged bárhová.  A második tudnivaló pedig, hogy ne legyen halálfélelmed az utakon, ők direkt így közlekednek, ez a sztenderd.

Kilátás a Teneferik tetejéről 

Este egy Concept party-t tartottunk egy belvárosi szórakozóhelyen, ahová mi szinte elsőként érkeztünk meg és azzal a lendülettel távoztunk is, méghozzá egyenesen Narniába. Nem viccelek, két raktárajtón átkelve teljesen elképedve kerültünk egy belga sráccal egy Sisa Café udvarába. (A sisa a vizipipa török neve.) Nagyon jót beszélgettünk és teáztunk, igazi török hangulatú este volt, mely persze a hajnalig tartó tánccal folytatódott, melyet cseppen sem bántunk egészen másnap reggel 7-ig (Magyar idő szerint hajnali 5 óra… igen… minden nap.), amikor is újra elkezdődött a reggeli, GA, coffee break, WG körforgás. A Working Groupok rengeteg lehetőséget tartogattak:  részletesebben is megismerkedhettünk a számunkra érdekes témákkal, mint pl. How to make your event more socially and environmently responsible.

Fancy Gala Dinner helyszín

És el is érkeztünk a (dobpergééés) International Night-hoz. Hát jó tanács a következő delegáltaknak: pálinkából és kolbászból sosem elég. Számomra nagyon meglepő módon a csapat nagy része boldogabb arckifejezéssel húzta le a pálinkát, mint a magyarok. Nagyon jó hangulatú este volt, annak ellenére, hogy ez volt az egyetlen szabadtéri program és az egyetlen időpont amikor szakadt az eső.

Egy nehézkes és késői ébredés után nagy nehezen elkezdődött az utolsó nap GA szekciója, melyet újabb szavazások követtek.

Azt hittem, hogy az Oktogon Bisztro teljesen megfelel a Gala dinner fancy skálájának, de azt kell, hogy mondjam, hogy a törökök hacsak egy picit is, de túlszárnyalták. Fogalmazzunk úgy, hogy ha az én esküvőm lenne ilyen fancy helyszínen, teljesen oda lennék és vissza. Szóval megadták a módját, az már biztos. 

A taktikai alvás segített volna, avagy best travel buddies ever.

A gála vacsi után egy búcsú buli és 2 óra alvás után irány a reptér. Taktikai alvás a reptéren és a gépen, és már haza is értünk Ferihegyre. Azt hiszem mindkettőnk nevében mondhatom, hogy motiváltabban mint valaha.

                                                                                   Zsuzsi és Fanni

[estiembudapest]

SERC CoM, Brussels

A SERC (Social and Environmental Responsible Committee) célja annak biztosítása, hogy az ESTIEM és tagjai tudatosan és felelősen járjanak el az emberekkel és a bolygónkkal szemben. A 3 fókusz területe az egyenjogúság és etikus viselkedésmód; egészség és biztonság valamint a környezettudatosság. Lindával a nyár folyamán lettünk aktívak a committee-ben, melynek folyamán én főleg a PR Task Group munkáját segítettem elő, Linda pedig PR Task Group Leader lett. Így már szinte evidens volt, hogy ott leszünk a brüsszeli Coordination Meeting-en. Lelkesen csomagoltunk össze és vágtunk neki a repülőútnak Linda óvodás éveinek városába.

L: Így van. Nagyon örültem, hogy végre nem egyedül kell utaznom. Én ezt az A-ból B-be való eljutást mindig szenvedésnek élem meg, mert nem tudok sokáig nyugton maradni és egy helyben ülni, várakozni. Szóval külön örültem, hogy végre lesz társaságom. Nem is akármilyen. ;)

Nekem már a ferihegyi indulás is kalandos volt, mert a gép közepén kellett ülnöm. Mire odavergődtem, már be is zárták a gép ajtóit, hogy indulnunk kell. Amikor a stewardessek már a biztonsági útmutatást tartották még a bőröndömnek kerestük a helyet. Aztán mire eljutottam a helyemig azt már elfoglalták, így nem csak a gyönyörű naplementéről maradt le, de élvezhettem a taknyos belgák társaságát a folyosó szélén könyv és füles nélkül, de legalább a Wizz újság szórakoztató volt…

B: Földet érésünk után kezdődött az első, és talán legnagyobb kalandunk a hét folyamán: elnavigálni magunkat a hostunkhoz. Innentől kezdve erre az esetre csak úgy hivatkozok majd, hogy a „magyarok és a villamos esete”. 

Történt egyszer, hogy bebuszoztunk a reptérről a városba, ahonnan mindössze pár metró és villamos megálló választott el minket végső úti célunktól.

L: Bár már BKV (igen, Brüsszelben is BKV van.. gondolj csak bele..) jegyet is nehéz volt venni, mert semmi se volt kiírva vagy miniatűr betűkkel. Ez a brüsszeli tömegközlekedésnek egy rossz pont volt. Tudni kell rólam, hogy imádok tömegközlekedni, szóval nem csak azért tájékozódtam előre, mert muszáj volt, hanem mert érdekelt is. Mindent előre pontosan megnéztem, „szkrinsátokkal” rendelkeztem.

B: Amint Lindával át szerettünk volna szállni villamosra , észrevettük, hogy az említett jármű pittyeg meg villog és ugyamúgy már nagyon záródnak az ajtók és az utolsó villamos próbál elslisszanni a szemünk elől, így én fogtam a kis gurulós bőröndömet, bedobtam a villamosba és félig én is felpattantam. Ám történt ekkor, hogy az ajtó becsukódott a kaller pedig vészesen integetett nekem, hogy nem-nem már nem lehet felszállni. Ezzel csak egy probléma volt. Bal kezemmel még mindig a bőröndömet markolászva, én az ajtóba voltam szorulva és integetéssel próbáltam jelezni, hogy ez így nem lesz jó, miközben Linda egyetlen gondja az volt, hogy nehogy a bőröndömet elvigye a villamos .

L: Védelmemre szólva, nem tudtam eldönteni, hogy most aggódjak vagy nevessek. Aztán odajött hozzánk egy BKV munkatárs, hogy ez volt az utolsó villamos és ezt még 4 év francia tanulás után is 100%-osan megértettem. Majd olaszul válaszolva megpróbáltam tőle segítséget kérni, hogy hogyan jutunk el hostunkhoz.

B: Miután ezt a manővert lerendeztük a kallerral még nagyjából 90 perc szerencsétlenkedés és tömegközlekedés várt ránk (ebből 45 a rossz irányba), majd nagy nehezen megérkeztünk a hostunkhoz, Noemie-hez, akinél egyébként még 4-en laktak, így majdnem az egész SERC résztvevői csapat jelen volt. (Lindával egyébként egy privát szobán osztoztunk az event során, így külön magyar szobánk és franciaágyunk is volt. )

L: Mi értünk oda legkésőbb és mégis nekünk volt a legjobb helyünk. Közös szoba, közös ágy, közös párna, közös takaró.. :D

B: Elkezdődött hivatalosan is a SERC CoM, és első reggel egyből egy tréninggel kezdtünk, amit egyébként egy magyar nő tartott, aminek folyamán főleg szociális és társadalmi dolgokról beszélgettünk és egy szituációs gyakorlat keretén belül azt is átélhettük, milyen is az amikor különböző osztályból, nemzetiségből, korosztályból származó személyek csupán a társadalmi helyzetük miatt nem tudnak érvényesülni bizonyos élethelyzetekben .

L: Nagyon érdekes volt, hogy milyen tényezők vannak amik előnyök és hátrányok lehetnek, bele se gondoltam korábban.  

B: Ezt követően elkezdtük a SERC-beli munkánkat azzal, hogy tisztáztuk mik is a hosszú távú céljaink, hogyan tudjuk ezeket megvalósítani, és esetlegesen milyen kampányokra van ehhez szükségünk. 

Mivel viszonylag kevesen voltunk a CoM-on résztvevők, és szervezők is csak ketten voltak, ezért a vacsorákat és a közös összeüléseket mindig a főszervező (egyben a hostunk és jelenlegi SERC leader)  lakásán ejtettük meg.

L: Közel voltunk az egyetemhez is, így őleg egyetemi kocsmákba mentünk esténként, de mindegyik nagyon hangulatos volt és jó volt hétköznapi dolgokról is beszélgetni a többiekkel valamint jobban megismerni őket.

B: A következő napot leginkább a kampányok és a Measurement System ölelte fel. Tavasszal az ESTIEM tagoknak kiküldésre került egy survey, ennek a kiértékelését ejtettük most meg csapatokba osztva. Többek közt olyan kérdések is felvetültek a kérdőívben, minthogy mennyire tartják a tagok a szervezetet egy biztonságos avagy esetleg elítélő helynek, és bizony elég meglepő eredmények jöttek ki bizonyos esetekben. Ezt követően, az előző nap már tárgyalt célok  alapján, mindenki jelezte, hogy a jövőben milyen kampányhoz tartozó munkacsoport érdekli, és kisebb csoportokban ezeket dolgoztuk ki, majd pedig prezentáltuk a többieknek. Ezek között volt olyan, ami kicsit elrugaszkodott a valóságtól, így részletesebb kidolgozás kellene a kivitelezéséhez, de volt olyan is amit már a közeljövőben láthattok akár a Facebook-on.

B: Bármennyire is szégyen, egy ESTIEM event-en, de valahogy annyira nem voltak bulis hangulatban a résztvevők, meg ennél fogva már mi se Lindával, hogy egy-két kör meggysör után éjfélkor már bekuckózva feküdtünk a kis privát ágyunkban aznap :D

B: Harmadik, és egyben utolsó produktív napján a CoM-nak a PR részéről beszélgettünk a committee-nek. Linda tartott egy prezentációt a jelenlegi helyzetről, statisztikáról, mivel foglalkozunk most és hova lehetne ezt fejleszteni. Mivel ehhez kapcsolódó a hamarosan kezdődő kampányunk is, erre rászántuk a délelőttöt, és sokat beszéltünk arról, hogy hogyan, miként és pontosabban milyen képet is kéne közvetítsünk a külvilágnak illetve az ESTIEM tagoknak a SERC-ről a jövőben. 

Az utolsó napot azzal kezdtük, hogy elénekeltük minden LG nyelvén a Boldog Születésnapot Noémie-nek 

L: Akármit megbeszéltünk a hét folyamán mindig az volt, hogy:  „jó ehhez kell PR. Majd a PR megcsinálja” én meg már kezdtem összezavarodni, hogy most akkor miket is kell majd csinálnunk, de szerencsére tisztázva lettek a dolgok. Nagyon jó kis kampányt kitaláltunk, remélem sikerül is megvalósítani majd. :)

B: Ezt követte egy rövid lezárás, összegeztük az elmúlt napok eseményeit és a megbeszélt dolgokat illetve tisztáztuk, hogy ki mivel fog foglalkozni az elkövetkezendő időszakban a committee-n belül. Mivel nagyon jó időnk volt egész Brüsszelben való tartózkodásunk alatt, ezért immár minden munka alól mentesítve, felszabadultan indultunk City Tour-ra , az amúgy nem túl tájékozott és felkészült túravezetőnkkel. Kicsiny csapatunk nagyon jó kedvűen barangolt végig a városon, megszemléltük a főbb látványosságokat, fát öleltünk #soserc és egy sültkrumpli zabapartival zártuk a napot .

L. Én mondjuk ezt is élveztem. Jó volt újra látni Brüsszelt, hogy mennyit változott és a régi emlékeket újra megélni.

B: Ezt követően mindenki visszatért a szállására (hozzánk) és elkezdődött az International Night, ami külsőre inkább egy nagyon random vendéglistával rendelkező házibulira hasonlított. Az est az úgy nézett ki, hogy orosz illetve török zene szólt (bepróbálkoztunk a magyarral de teljesen hülyének néztek, úgyhogy a többiekre hagytuk a didzséskedést) , a szentpétervári lány, Linda és én pedig el nem mozdultunk a vodka és a pálinka mellől. Az asztalnak ugyanezen pontján szereztünk magunknak egy új nagyon cuki barátot is Lindával, aki ukrán, de firenzei és anyanyelvi szinten beszélt vagy 4 nyelven. :D

B: Mikor minden turkish delight, belga csoki és finom magyar kolbász meg szalámi elfogyott egy „rövid” (hosszú) sétára indultunk a szórakozóhely fele, mialatt mindenki már elég jó állapotba került és egymást átkarolva meséltük egymásnak a storykat, amiket IN előtt nem biztos, hogy megosztottunk volna másokkal. Az általunk kinézett két brüsszeli pub-ról azt kell tudni, hogy nagyon kicsik voltak, nagyon sok emberrel. Én többször is megpróbáltam befurakodni a tömegbe táncolni, de valahogy sehogyse kaptam levegőt így minduntalan az utcán kötöttem ki :D

L: Hát igen Bea. Ez azért volt, mert elrontottad. Én kiszabadulva a nyugdíjas, otthonülős hétköznapjaimból,egyből bementem a többiekkel és végig pörögtem az estét. True story. Sajnos igaz, hogy mindenhol sokan voltak, szóval ment a tömegnyomor rendesen.

Hajnali 3 körülig nyomattuk, mert 4 körül kellett is kiindulnunk a reptérre. Taxit fogtunk, ami meglepően olcsó volt. 6-an nyomorogtunk a kis taxiban a sofőrrel együtt, akiről kiderült, hogy román szóval Beával egyből összebratyiztak. Reptérre menet Beus egyből bealudt én meg bámultam kifelé az ablakon a fényes autópályára. - Fun fact: Belgiumban az autópályák is meg vannak világítva. 

WizzAir flotta - ebben a pillanatban Linda csillógó szemekkel bámul kifele az ablakon, Beus szunyókál

L: Én nem is aludtam, csak a repülőn nyomtam később egy power napet szóval egy elég hosszú napnak néztem elébe, mert suliba is be kellett mennem sajnos. Viszont végre láttam élőben a rózsaszin orrú Wizzairt, bár nem azzal mentünk, viszont nagyon cuki volt.

Nekem ez volt az első ESTIEM eventem és nagyon élveztem, jobb volt mint, amit elképzeltem.

B: Összegezve egy nagyon jó hetet zárhattunk szerintem, jó volt élőben is megismerni és folytatni a munkát azokkal az emberekkel, akikkel hónapokig csak Skype-on beszélgettünk és vitatkoztunk, közös élményeket szerezni, és rengeteg mindent tudtunk megbeszélni illetve letisztázni a csapaton belül, ami mindenképp előre segíti majd a jövőbeli munkánkat. 

                                                                                   Linda és Bea

[estiembudapest]

Summer Academy, Coimbra

Biztosan ti is sokfelől hallottátok már, hogy a Summer Academy az egyik legéletreszólóbb élményeket nyújtó event az ESTIEM-en belül. Mindig is furdalt a kíváncsiság, hogy miért beszél mindenki róla úgy mintha ez egy olyan nagyon különös, kissé furcsán elvont dolog lenne. Hát most fényderült a nagy titokra… És valóban life-changing a javából minden egyes perce. Nagyon hálás vagyok, hogy a részese lehettem egy ilyen élménynek! :)

Már csak azért is maradandó élmény, mert most utaztam életemben először egyedül. Hát nem kicsit izgultam azt bevallom, de minden nagyon flottul ment – bár az a repülőn tudatosult bennem hogy időutazni is fogok, hiszen Portugáliában 1 órával korábban van. Éjfél után a repülés-vonatozás-taxizás kombo után be is futottam a csodás portugál városkába, Coimbrába. Mivel én érkeztem meg utolsó mohikánként a szállásunkra gondoltam már mindenki javában az utazás fáradalmait fogja kipihenni…Hát szerencsére tévedtem. :) A török, francia, holland, amerikai-svájci, orosz participantok bevártak és már a legelső hajnalon is együtt beszélgettünk a kényelmes kis bőrkanapés nappalinkban. 

A csodás Coimbra

Egy gyors house tour-al fogadtak egyből, hiszen az egyik résztvevő szerint „the architect was so drunk…”, így egyedül tényleg nem nagyon láttad át elsőre a szobák helyét. Kívülről egy egyszerű épületnek tűnt a szállásunk, ám belül kismerhetetlenül sok (fél)emeletre, teraszokra, pincékre, hopp még egy erkélyre és egyéb eldugott szobákra bukkantunk. Tiszta Narnia: volt hogy az egyik szekrény belsejéből egy borospincében találtad magad. :D (Nekem laza 3 napomba telt mire megjegyeztem melyik az én szobácskám és nem nyitogattam rá random emberekre. Vagy borospincékre.  :D) Hogy még fancybb legyen az így is elég egyedi házunk, kiderült, hogy még egy nagy medence is van az egyik teraszon – amit nagy bánatunkra nem tudtunk használni, mert bár mediterrán országban voltunk, hidegebb volt mint Budapesten. A villában lakott velünk a 2 holland professzorunk is, Saskia és Carin, akik az egész héten át tréningeket és coaching session-öket tartottak nekünk.

Itt tengődtünk egy hétig :)

A héten minden nap egy-egy adott témájú tréning vagy soft skill fejlesztés köré épült a nap. Egyik professzorunk, Saskia Harkema szerint akkor válhat valakiből igazán jó vezető, ha nemcsak saját csapatát, beosztottjait, hanem saját magát is jól ismeri, úgyhogy bár a SAC fő témája a Leadership és Intercultural Management volt, mégis az előbb említettek hatására kőkemény önismereti feladatokkal kezdtük a hetet. A cél az volt, hogy rájöjjünk ki milyen soft skillekkel rendelkezik, és hogy ezeket hogyan lehet pl. egy csapatmunka során kamatoztatni. Teljesen megdöbbentett, hogy már az első perctől kezdve minden participant, hogy megnyílt és hogy teljesen egymás elítélése nélkül beszélhettünk bármiről. Tényleg bármiről! Az a bizonyos ’safe environment’. Ez volt az egész kulcsa. Nem véletlenül voltunk 10-en elszeparálva egy kis saját házikóban, egy teljes hétig, kvázi összezárva. Már az elején lefektettünk néhány fő szabályt, hogy ez a környezet ugyanilyen ’safe’ maradjon mindenkinek az egész event alatt: minimális internet és telefon használat, no alkohol (na jó ez sajnos megdőlt  amikor előkerült a törökök Rakija, de erről majd később…), és egyes ESTIEM-es kézjelek, amivel a tréningek, beszélgetések közben az „I agree with you”-t és az „I love you” -t tudtuk kifejezni.  

Számos (olykor igen intenzív) önismereti tréning után beszélgettünk a globalizáció mindenféle aspektusáról, hogy milyen pusztító és elidegenítő hatása lehet social medianak (’concept of alone together’), illetve a GAIA modellről. Nagyon sok inspiráló TEDx videót, filmet is néztünk és boncolgattunk. Egy másik alkalommal pedig változásmenedzsmentről is szó esett, illetve sokat tanultunk egy új koncepcióról a Society 3.0-ról és az ezt jellemző ’sharing economy’-ról és ’knowmads’-ról. És hogy ezt a sok-sok új infót kellőképpen vidáman tudjuk befogadni, portugál szervezőink gondoskodtak erről is…

…ugyanis kb. 3 óránként jött egy COFFEE BREAK! :D Egyes források szerint a 10-ből 10 résztvevőnek ezek a közös pillanatok hiányoznak a legjobban Portugáliából. Hát valami mennyei péksütijük van, mindenki imádta! És ha már kaja témánál járunk: az ebédeket/vacsikat pedig 3 fős cooking teamekben oldottuk meg, ami mindig nagyon jó hangulatban telt. A hét végére már nem is a kijelölt csapat főzött…hanem 10-en egyszerre a miniatűr konyhában. :D  Így történt egyszer, hogy olyan skilleket is sikerült kifejlesztettünk, mint a ’How to open a can with a spoon’…ami szerencsére jól sült el, így nem maradtunk éhen konzervnyitó híján sem. :D

Ebéd a teraszon, általában egy jó kis portugál zene kíséretében

 Aztán eljött a várva várt city tour nap Coimbrában, ahol megnéztük a hangulatos belvárost, a gyönyörű egyetemi épületet és a híres könyvtárát (amiről majd személyesen mesélek pár fun factet ;) ). A hihetetlen lelkes portugál szervezőink pedig mindig elláttak minket érdekességekkel, megtudtuk mennyire büszkék a városukra és hogy milyen sok hagyományuk van (pl. minden fiatal Harry Potter-like egyenköpenyben jár egyetemre (40 fokban is!). Sőt, még egy saját dalt is írtak a városukról, a különleges gitárhoz hasonló ’fado’ nevű hangszerükre. Egyik este pedig egy fado művész diáktársukat hívták meg hozzánk, aki egy élő koncertet adott csak nekünk, ami annyira megható és fantasztikus volt, hogy az estét egyből egy belvárosi koncerten kellett hogy folytassuk tovább (valami hasonló hangulattal). 

Az egyetemi épülettel a háttérben ;)

A városnézés végén pedig piknik partyt rendeztünk a folyóparton, mely során kedves portugál szervezőink ismét egy hadseregnek elegendő finomsággal láttak el minket. Ezután tartottuk meg a leadership skill fejlesztő tréningeket, különböző gyakorlatias, játékos feladatokkal. Illetve a negotition skill-jeink repertoárját is bővítettük a Harvard modell alapján, szintén egy csapatmunka keretein belül.

Következő nap az intercultural managementen volt a hangsúly: Hofstede és Trompenaars modelljei után a kedvenc feladatom az volt, amikor a nemzetekre jellemző non-verbális kézjeleket, arckifejezéseket kellett összegyűjtenünk…Hát a törökök vitték a prímet a szokásaikkal, rengeteget nevettünk. :D Természetesen a nap végén még portugálul is megtanultunk, hiszen a lelkes szervezőink egy vicces nyelvórával is készültek nekünk.

Vacsi gyanánt pedig megtartottuk az International Nightunkat, ahol sajnos vagy sem, de előkerült egy kis török Raki, illetve egy kis portugál borocska is…Bár a kis szabályzatunk szerint alcohol-free week volt, azért az egyik professzornak mégis felcsillant a szeme a portugál nedü láttán, így hát nem mondhattunk mi sem nemet egymás kultúráinak megízlelésére. Bár kicsit necces volt, mivel másnapra egy egészen nagy és tartalmas prezentációt kellett mindenkinek tartania…De egy rátermett ESTIEMernek ez nem jelent gondot ugyebár. :)

A lightos International Night…

Szóval akkor mindent összevetve mi is a titka a Summer Academy különlegességének?

Nyilván mindenkinek más és más. Számomra egyértelműen az emberek tették felejthetetlen élménnyé az egész hetet. Valamint ez a biztonságos, ítéletektől mentes és bizalmas, baráti légkör, amit mi alakítottunk ki magunknak, és amit nagyon ritka manapság találni. Nehéz átadni pontosan milyen is volt: nagyon sok új információ ért, sok önreflexió, olykor nagyon intenzív, és megterhelő érzelmileg, hogy ennyire megnyílt mindenki, viszont iszonyú szép érzés, amikor látod, hogy az emberek apróságokért is milyen pozitív feedback-eket adnak vissza. Némelyik részvevővel szorosabb kapcsolat alakult ki köztünk egy 45 perces feladat kapcsán, mint máskor másokkal évek alatt…:)  Ami talán a legnagyobb hatással volt minden résztvevőre az az, hogy rájöttünk milyen sok féle emberi történet van körülöttünk, mennyire sok érték rejlik bennünk, aminek csak a töredékét tudjuk a hétköznapokban megmutatni. És talán az, hogy ha a szokásos rohanó, felpörgött élettempónk mellett végre egyszer megállunk egy pillanatra - mint ahogy mi is tettük egy hétre a SAC-on - és egy kicsit jobban meghallgatjuk és meg is halljuk (!) egymást, akkor rájöhetünk, hogy igazából a sok kulturális különbség ellenére, mennyire nagyon hasonlóak és emberiek vagyunk. Sokszor nem is látjuk, miért viselkedik valaki úgy ahogy, miért olyan pusholós netán agresszív egy-egy társunk, vagy akár egy vezetőnk, vagy miért túlzottan empatikus egy másik. A hét végére viszont egészen jól kiderült, hogy ha szánunk rá időt és energiát, hogy ezeket a viselkedési formákat kicsit felderítsük, és fejlesztjük a soft képességeinket akkor abból valami egészen szuper dolog jöhet létre, és sokkal könnyebb lesz például együtt dolgozni ezek tudatában különböző emberekkel a jövőben.

Úgyhogy csak ajánlani tudom, ezt az eventet minden ESTIEMernek meg kellene tapasztalnia legalább egyszer! :) Ha kell egy kis lelkesítés, noszogatás a következő SAC jelentkezésetekhez, akkor szóljatok nyugodtan és annyit mesélek még róla, hogy másnap már veszitek is a repjegyet! :)

                                                                                            Viki

[estiembudapest]

Analysis Committee CoM, Tampere

A tamperei utam kora hajnalban kezdődött, valamivel előbb mentem ki a reptérre, hogy bőven legyen időm kiválasztani egy Fügyülősnél tűrhetőbb pálinkát az International Nightra. Ez elég jól sikerült is, de erről majd később. Egy röpke 2 és fél órás repülőút után megérkeztem Tamperébe, az ottani reptér nem nevezhető nagynak, de legalább könnyű volt megtalálni a városba vehető buszt.

Augusztus 9. szerda – 0. Nap 

Nagyjából délben érkeztem meg a hostjaim, Stijn és Vilma lakására, ők voltak a CoM szervezői is egyben. Nagyon jól éreztem magam náluk, még úgy is hogy egy 30 négyzetméteres lakásban hostoltak 3 embert, tehát összesen 5-en laktunk ott abban a néhány napban. Mivel az event csak a következő nap kezdődött, úgy döntöttem felfedezem a várost, ami nagyon szép de nem túl nagy és nincs túl sok minden, amit csinálni lehetne.

Tampere városa: Sok víz és régi ipari épületek

Körülbelül 5 óra alatt megnéztem az összes látványosságot, elmentem egy plázába és még egy múzeumba is. Esti programként először megnéztük a későbbi grillezés helyszínét egy nagyon gyönyörű tó mellett, aztán néhány sör mellett nekiálltunk a következő napi ebédek megfőzésének, ami jó sokáig eltartott.

Finnország gyönyörű, ilyen és ehhez hasonló tavakkal van tele.

Augusztus 10. csütörtök – 1. Nap

Ez volt a CoM első hivatalos napja, szerencsére gyorsan beindultak az események, nagyjából mindenki megérkezett délután 2-ig bezárólag. Ebből a napból kiemelném, hogy ebédre nagyon lelkesen csirkepaprikást főztem az addig megérkezett résztvevőknek, hogy ők is megtudják mi a jó.

Csirkepaprikás :)  (Jovana hátul csak azért nem eszik mert vegetárinus)

Ez után jó pár sör mellett Cards Against Humanity-t játszottunk a nap többi részében. Az aznap esti program egy City Tour volt, ami inkább abból állt, hogy egy igen jó hangulatú embercsoport bolyongott a városban, ivós játékokat játszva. Mondhatni gyorsan összekovácsolódott a társaság.

Tampere este 11-kor

Augusztus 11. péntek – 2. Nap

Az Analysis Committee (AC)-ről annyit érdemes tudni, hogy, mint minden Commitee-nek, az alapvető célja a board és az egész ESTIEM munkájának segítése, erre az AC a Data Analytics eszközeit használja fel, azaz adatokat gyűjtünk, elemezzük azokat és az így levont következtetéseket vizualizáljuk, hogy ezzel segítsük a döntéshozási folyamatokat a szervezetben.  Más Committee-kkel ellentétben az AC-ben nincsenek Task Group-ok, itt Project alapú munka folyik, azaz mindenki kap egy saját projektet amin dolgozik és amiért felelős. Ezt a munkát mentorok segítik, akik főleg Business Analyst-ként dolgozó alumni tagok.

Az első Working Groupok nagyon jól teltek, mindenki friss és életerős volt, még néhány sört is sikerült becsempészni az egyetemre. Átbeszéltük az AC struktúráját, a projekt alapú munka működését, és az alapvető feladatainkat, mint Committee. Minden nap úgy épült fel, hogy volt egy tréning napközben, és néhány óra nap végén amit mindenki a saját projektjeivel tölthetett csapatokba rendeződve. Első nap egy Tableau tréningre került sor, ami a különböző vizualizációk készítésére használt program.

A Working Groupok helyszíne, nagyon szépen felszerelt az egyetem, csak ablakot nyitni nem lehet és légkondi sincs.

Este tartottuk meg az International Nightot, Szauna Night-tal egybekötve, amire egész sok országból érkeztek különböző ínyencségek (Hollandia, Törökország, Finnország, Franciaország, Szerbia és ugye Magyarország). A pálinkának igen nagy sikere volt, minden résztvevő viszonylag régi ESTIEMer lévén halálosan írtózott tőle. De nem volt gond, mert megittam én a nagy részét, nehogy megmaradjon. És igen, a finnek tényleg meztelenül szaunáznak, valamint a hollandok is finn ráhatás alatt, sőt még az ember törülközőjére is ráülnek ha nem vigyáz...

Augusztus 12. szombat – 3. Nap

Az előző estét követően már nehezebb volt felkelni, de ez a napokkal egyre nehezebb és nehezebb lett. Ennek ellenére mindenki minden nap pontosan érkezett a hajnali 8-as reggelire, ami szinte érthetetlen. De a Work hard – Play hard nem véletlenül az AC mottója.

A Working Group-ok alatt a legfőbb projekteket beszéltük át, ebből az egyik látható is a portálon, ajánlom mindenkinek. A tréning témája pedig az SQL volt, ami lényegében egy olyan programnyelv, amivel különböző lekérdezéseket készíthetünk adatbázisokhoz.

Local Group Dashboard (http://bit.ly/2f50uqb)

A szombati este viszonylag egyszerűen telt, mivel esett az eső a tervezett kocsmatúrát nem tudtuk megtartani. Újra előkerült a Cards Against Humanity, utána pedig, mivel Finnországban minden házban van szauna, megint szaunázásba kezdtünk. Természetesen alkoholt is fogyasztottunk az alábbiak mellé.

Augusztus 13. vasárnap – 4. Nap

Mivel a Ryanair budapesti járata szerdán és vasárnaponként közlekedik, így nekem ez volt az utolsó napom, de szerencsére csak este indult a gép, úgyhogy a programok nagy részén ott tudtam lenni. Az esti buli a grillezéssel kimaradt, amit nagyon sajnáltam.

Az utolsó nap már nehezebben indult mint a többi…

Az utolsó Working Group-ok témája a CM-en való részvétel és az Activity Report átdolgozása volt. A napi tréning egy elméletibb témát ölelt fel, mégpedig, hogy hogyan vizualizálhatunk különböző adattípusokat.

Én ezután búcsút is vettem a CoM-tól és a résztvevőktől és indultam is a reptérre.

Az Analysis Committee (egy része).

Összességében az egész event példa értékűen volt megszervezve, főleg azt figyelembe véve, hogy újabb Committee-ről és első Coordination Meeting-ről van szó, bár a résztvevők nagy része egyáltalán nem nevezhető kezdőnek, a tagok között ugyanis 3 korábbi, 2 jelenlegi central board tag, és egyéb alumni tagok vannak. Ennél motiválóbb közeget összerakni se tudtam volna. Számomra mindenképp életre szóló élmény volt, mindenkinek ajánlani tudom az AC-t, vagy az érdeklődésének megfelelő bármelyik C/P/I-t.

Aki a beszámoló olvasása után nagyon lelkesnek érzi magát arra, hogy csatlakozzon az AC-hez, esetleg érdekli a munka, amit végzünk és annak eredményei, vagy bármi kérdése van, keressen meg nyugodtan, bármire szívesen válaszolok!

                                                                          Kata

[estiembudapest]

Survival Activity Week, Minsk

Hatalmas vendégszeretet, sok kacagás, gyönyörű természet és egy nagyon lelkes LG. Nagyjából ezekkel a címszavakkal tudnám jellemezni a Survival Activity Week-et. Ezt az eventet már tavaly nyáron nagy érdeklődéssel figyeltem a portalon, és bár akkor úgy gondoltam, Minszk nekem túlságosan kiesik a rutin útjaimból, idén úgy döntöttem ezzel zárom 2017 nyarát.

Minszki utam úgy kezdődött, ahogy nálam már bevett szokásnak mondható: nagyon nem kipihenten és hullafáradtan indultam neki az elég hosszú odavezető utamnak. Az indulás előtti este kimentünk egy (EGY darab) sörre pár Magazine CoM-ról érkező estiemessel…Nem egy sör lett.

Másnap reggel, alig pár órával az említett egy darab sör után, először Varsóba repültem, ahol zuhogó eső várt engem szeretettel. Miután eltöltöttem a napomat a repülőtéren és nagy nehezen megtaláltam a városban a Vilnius-ba tartó buszomat, kezdetét vette életem legkellemesebb buszos utazása, hiszen akkora helyem volt hogy macska módjára nyújtózhattam egész éjszaka, miközben kedvemre válogathattam a filmajánlatok között. Mindezek után hajnalban megérkeztem a litván fővárosba. Itt szembesültem a ténnyel, hogy amikor azt hittem, erdélyinek lenni annyit jelent, hogy immunis a hidegre, nagyon nagyot tévedtem és hirtelen reménytelenül elkezdtem vágyni egy homokos tengerpartra. Újabb várakozás, busz, kisebb de nem megoldhatatlan probléma a határon, Minszk.

Minszkben a már úgymond várható szeles, esős időjárás fogadott és elsőként érkeztem meg a hostelbe, ahol a napomat azzal töltöttem, hogy a többi ott megszálló vendéggel beszélgettem. Itt tudtam meg többek közt egy mexikói sráctól (aki annyira szerette a társaságunkat, hogy a hét folyamán többször is becsatlakozott az esti programokba), hogy a magyarok (akiket amúgy nagyon szeret mert jók a kajáink és szépek a lányok) tiszta bénák és számára érthetetlen hogy a nemzeti italuk gold változatát mi miért isszuk naranccsal és fahéjjal.  A többi résztvevő viszonylag későn érkezett meg,  így csak egy nagyon laza ismerkedős estet tartottunk aznap.

Mivel a második nap még mindig dézsából öntötték az égiek az esőt, a city tour-t elnapoltuk (ez így ment egészen az utolsó napig, amikoris már muszáj volt megtartani időjárástól függetlenül) és múzeummal kezdtünk, majd az LG irodájában hallgathattunk meg pár prezentációt, amikből többek közt az országról hallhattunk érdekes infókat, amiket igazából nagyon kevesen tudtak a résztvevők közül, illetve kicsit a belarusz nyelvvel is megismerkedhettünk, ami mint kiderült, sokkal dallamosabb mint azt bárki várná, és egész jó a kiejtésem. :D Ezt követte a national dinner, ahol az asztalt körülállva, krumplis palacsintát mártogattunk temérdek tejfölbe. 

Az este pedig fancy sörözésből seperc alatt fordult át random, nagyon random bulivá, ugyanis megérkeztünk egy helyre, ami kiderült hogy egy teaház, ahol nem árulnak se sört se bort (ezen a ponton ért utól minket a teljes kétségbeesés) és angolul nem beszélő alakok (angol tudásuk abban merült ki, hogy hüvelykujjat felemelve profin tudták kiabálni hogy „it’s okay”) szolgáltak fel nekünk össze-vissza kotyvasztott koktélokat, olyan üvegekből, amiken címke se volt. Amikor megkérdeztem, hogy melyik üvegben mi van, annyi történt, hogy hirtelen kaptam 6 shotot, hogy saját magam jöhessek rá a válaszra. Büszkén jelentem: 6-ból 4-et sikerült felismerni, a többit mai napig nem tudom, mi volt.

És elérkeztünk a várva várt naphoz, amikor reggeli után mindenki fogta a hátizsákját és kis vonatút után megérkeztünk az erdőbe. Nem kis örömünkre amúgy, bár Minszkben végig esett az eső, az erdőben töltött napjaink alatt minket elkerült a rossz idő. A sátortáborunk egy nagyon félreeső kis tisztás mellett volt a fák között és tényleg olyan gyönyörű volt, mint ahogy azt beharangozták. Csapatokba verődve felhúztuk a kis sátrainkat, majd csapatjátékokkal töltöttük a délutánt, amik alatt mindenféle mozgást, tűzrakást, fára mászást és egyéb szabadtéri tudást igénybevevő játékokat játszhattunk. Mielőtt még besötétedett volna, elkezdtük az International Night-ot. 

El kell mondanom, nem gondoltam volna, hogy valaha az erdőben fogok IN-en részt venni, műanyagszékekre pakolva, miközben hordozható hangszórókból szól az orosz zene és a tábortűz mellett fogom kóstolgatni a vodkát savanyúuborkával, mézbe mártogatva. Nagyon hamar ránk sötétedett, de a hangulat fantasztikus volt, ugráltunk a ruszki indulókra és a sötétben tapogatózva próbáltunk asztaltól asztalig (széktől székig) eljutni az újabb pohár italért, falás kajáért. Hát így történt, hogy amikor azt hittük a vaksötétben, hogy már hajnalok hajnala van, és mindjárt vége a bulinak, még csak este 9 óra volt és csak ekkor kezdtek előkerülni a szervezői sátrakból a sörök és a vodkák . Ehhez egy gyors kis magyarázat:  az erdőbe költözés előtt megkérdeztük, szükséges-e, hogy bármivel felkészüljünk az ott töltött napokra. Mondták, hogy igen, tanácsos, mert viszonylag kevés itallal készültek számunkra. Nos így történt, hogy lényegében folyamatosan kerültek elő az újabb megbontatlan 2,5 literes műanyag palackok a sátorból, illetve, szégyen nem szégyen,  olyan szinten sok vodka állt az asztalon, hogy a következő éjszaka se tudtuk mindet elpusztítani.

A második erdei napunk egy sokkal lazább, pihi nap volt, reggeli jogginggal és jógával (ami amúgy nagyon jó volt, csak páran kicsit megszenvedtük, akikkel akkor tértünk vissza a sátrakba aludni, amikor a többiek már reggelizni készültek), majd egy kis közös foglalkozás után viszonylag szabad délután volt, ahol a fél csapat gombászni ment az erdőbe, páran fát vágni (néha azt lehetett látni, hogy megérkezik 4-5 ember a semmiből, vállukon egy hatalmas fát vonszolva, amit aztán feldaraboltunk tűzifának, és ülőalkalmatosságnak ) illetve mi leginkább kártyázással, beszélgetéssel és különböző játékokkal töltöttük el a napot, amik alatt rendszerint sírtunk a nevetéstől és a mi hangunktól és kacagásunktól volt hangos az erdő. Ez az este sokkal visszafogottabbra sikerült, de így is fantasztikus volt. Egyesek kivonultak pokrócokkal a tisztásra és csillagokat néztek, grilleztünk  és piritóst készítettünk a tűz felett az éjszaka közepén illetve napfelkeltéig beszélgettünk a tűz mellett.

Épp dreamcatcher-t próbálunk készíteni, de nekünk csak a beercatcher jött össze

Vasárnap táborbontás után visszavonultunk a civilizációba ahol legelőször sörgyárba vettük az utunkat, amit nagyon finom sörkóstolással zártunk. Ezen a ponton mindenki hullafáradt volt amúgy, és mindenki fejenként 57 szúnyogcsípéssel rendelkezett az erdő miatt, de az esti agenda pont így is nagyon jóra sikerült, mert egy olyan helyen voltunk ahol többek közt csocsozással és beerponggal töltöttük az egész estét. Hazafele menet valamikor hajnalban amúgy a buli utca már teljesen halott volt, pedig mi még folytattuk volna, és egyetlen élőlény, amivel találkoztunk az egy ló volt és a gazdája (pár lelkes vállalkozó jópénzért erre is felült, miért is ne?).

Eljött az utolsó nap és mindenki egy kicsit szomorkásan ébredezett, főleg hogy a rossz idő is megint utolért minket. A napot a minimúzeummal kezdtük, ahol megcsodálhattuk Minszk és a környék nevezetes épületeinek minimakettjét illetve meghallgathattuk a történetüket. Ez hihetetlenül profin és aprólékosan volt kidolgozva, egészen olyan részletekig, hogy a miniembereken különböző, adott kornak megfelelő ruha volt, illetve a fényberendezésnek köszönhetően azt is láthattuk, hogy néz ki az adott épület például a naplementében vagy éjszaka. 

Gyors vízibiciklizés után, city tour-ra indultunk ahol az életnagyságú változatokat is láthattuk végre. Ezt kicsit végigszenvedtük, mert tényleg a halálunkon voltunk a nagyon hideg, nagyon csípős szél miatt, de végre megismerhettük Minszket is.

 Utolsó naphoz híven elérkeztünk a gálavacsihoz, ami egy nagyon szép étteremben volt, ismét nagyon-nagyon finom vacsorával, majd egy helyi banda fellépésére vonultunk át a szomszéd terembe, ahol a mindenki által ismert Sweet Dreams-től kezdve orosz slágerekig mindenre táncolhattunk. 

Valamikor az éjszaka közepén úgy döntöttünk, hogy hazaindulunk, mert több résztvevőnek is hajnalban indult a gépe. Végül nyilván senkinek nem volt kedve aludni, és reggel 9-ig folytattuk a trécselést, vodkázást és sírva emlegettük fel a hét vicces storyjait – volt egy pár. Ezt követte még egy könnyes búcsú (a szervező LG részéről volt akinél szószerint, nagyon aranyosak voltak :D ) és mindenki elindult hazafele.

 Amikor ezt írom, épp a vilniusi buszállomáson ülök, és próbálom összegezni a fejemben az elmúlt egy hetet. Lehetetlen. A fogadó LG hihetetlenül vendégszerető volt, mindenben segítettek, akkor is ott ültek velünk reggel 5-ig ha ők már 12-kor le akartak feküdni illetve mindent, akkor is ha probléma adódott valahol, nagyon ügyesen megoldottak. És akkor a résztvevők…nem voltam még eventen, ahol a résztvevők ennyire összekovácsolódtak volna, mindenki, kivétel nélkül. Nem tudom, hogy a közös sátrazás, favágás, az, hogy sok nagyszájú vicces fiú volt (14) és kevés lány (3) vagy esetleg más hozott minket ennyire össze, de mindenki imádott mindenkit, ezért is tudtunk minden esti programot napfelkeltéig húzni. A fehéroroszokról amúgy meg annyit, hogy nagyon nem olyanok, mint amire számítottam. Sokkal segítőkészebbek, nyitottabbak, flexibilisebbek, mint gondolná az ember és mindannak ellenére, hogy senki nem beszél angolul, van aki még belaruszul se csak oroszul amúgy, illetve néha vannak dolgok amik nagyon hülye rendszer szerint működnek, csodálatos emberek és az ország is. 

Csak hogy ne legyen minden tejfel, utolsó este még pont időben sikerült kificamítanom a bokámat, hogy ne egyben jöjjek haza, illetve akadt egy kis stressz abból is, hogy miután a hostel elbénázta a regisztrációs papírkánkat amit a határon kaptunk (amit úgy kellett őriznünk mintha az életünk függne tőle – néha úgy is éreztük), nem voltunk benne biztosak, hogy mindenképp átengednek a határon (én voltam a második, aki elhagyta az országot, az első német srácot nem engedték át elsőre). De hát ilyen dolgok ugye előfordulnak egy átlagos eventen..:D

Ha valakinek még mindig kétségei vannak, hogy nem éri meg a sok utazás, vízum és Minszk amúgyse egy fő desztináció  egy átlag európainak, akkor ezt nagyon gyorsan tessék elfelejteni! Ha lesz 3rd edition, (márpedig lesz, mert egy boomerángot fent hagytunk egy fán, közös megegyezés alapján ez lesz a következő SAW csapat első küldetése :D ) akkor mindenkinek azt mondom, hogy ne is gondolkozzon rajta, ott kell lenni!

                                                                             Bea

[estiembudapest]

Vision Renewable Energy in a Sustainable Society, Istanbul

           Életem első külföldi event-je, mint ESTIEMer Berlinben volt; témáját tekintve ITC & SERC Committee meeting és az a pár nap egy elképesztő kaland volt számomra, ahol nagyon jó barátokra tettem szert. Alig értünk haza és máris arról beszélgettünk, hogy mikor és hogyan tudnánk ismét találkozni. Ekkor határoztuk el, hogy a következő „közös” esemény több szempont miatt is az isztambuli Vision lesz.

Nagyon sokat kellett gondolkoznom, hogy elmenjek-e vagy sem, főleg a helyi belpolitikai viszonyok miatt. Utólag visszagondolva nagyon örülök, hogy végül elmentem, mert ez az event volt a szemeszternek az egyik csúcspontja. Először nem igazán a téma miatt jelentkeztem, hanem a többi résztvevő miatt, de az itt eltöltött napok hangulata magát a témát (Megújuló energiaforrások a fenntartható társadalomban) is jobban megértette és megismertette velem. Egy olyan tudást kaptam ezen a téren is, melyre nem tudom, hogy máshol lett volna- e lehetőségem. Többek között ott tartottam meg életem első „szakmai” jellegű előadását, ráadásul angol nyelven.

A szállásunk egy kis szálló volt, ami egy pubhoz tartozott egy olyan negyedben, ahol remek éjszakai élet volt. Bár az éjszakai élet alatt itt inkább arra kell gondolni, hogy számos olyan kocsma volt, amiknek a teraszán vizipipázó, beszélgető és backgammon-t játszó fiatal és feln��tt volt. Teljesen más kép tárult elém ott, mint amiket itthon hallottam. Az emberek kedvesek, közvetlenek és nagyon barátságosak voltak. A helyi LG és a szervezők pedig szívvel lélekkel dolgoztak azért, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat az esemény alatt. (az LR és a PL is velünk aludtak a szálláson, hogy tényleg 0-24-ben ott legyenek.) 

És sikerült is elérniük mert a sok ismeretlen ember, akikkel az első nap találkoztam, olyan barátaim lettek, akiktől nem volt könnyű elbúcsúzni. Az egyik nap arról szólt, hogy elutaztunk egy közeli szélerőmű telepre, ahol egy remek ebéd után körbejárhattuk azt. A kirándulás, ami több mint 15 órába telt, melyből a tényleges buszon töltött idő is kb 8 óra volt, egy hatalmas élmény volt.

Az esti programok is remekül lettek megszervezve, kezdve az első esti karaoke-tól a International Night-on át egészen a gála vacsoráig minden este nagyon jól éreztük magunkat. A gála vacsora egy hagyományos török ünnepség volt, ami abból állt hogy egy elegáns helyen finom ételeket ettünk és korlátlan mennyiségben ihattuk a raki-t, ami számukra olyan, mint nekünk a pálinka.

Olyan élményekkel lettem gazdagabb az Isztambulban töltött pár nap alatt, amelyekről álmodni sem mertem az indulás előtt. Sikerült megtapasztalnom az ESTIEM-es work hard, play hard „filozófiát” és ismét úgy jöttem haza, hogy még inkább szeretnék aktívabb lenni local és central szinten is, valamint még többet szeretnék utazni, hogy még több nagyszerű embert ismerhessek meg és olyan élményekkel lehessek gazdagabb, melyekre jó lesz majd később visszagondolni.

                                                                                          Kristóf

[estiembudapest]

Baltic Road Trip Activity Week

Egy féléves tagság után úgy éreztem, itt az ideje résztvevőként megélni egy eventet, és nem szervezőként. Úgy döntöttem, hogy nyáron elutazom megtapasztalni milyen is az igazi ESTIEM Spirit. A választásom egy Road Trip-re eset, mert korábban erre még nem volt példa. Hagyomány teremtő eventnek ígérkezett és élveztem, hogy benne lehetek az elsők között, akik megtapasztalják a nehézségeket és az új élményeket. Ráadásul így lehetőségem nyílt nem csak egy, nem is kettő, hanem egyből három Balti ország megismerésére.

Miután beadtam a motivációs levelemet, nem sokkal később megkaptam az emailt, amiben gratulációját fejezte ki a project leader. Értesített, hogy benne vagyok azon kevés szerencsések között, akik ki lettek választva. Összesen 15 tag vehetett részt benne mivel 3 kocsit sikerült szerezni, de ebből ketten benne voltak a szervezői csapatban. Minél jobban közeledett a nap annál jobban izgultam. A tetőfok, akkor ért el mikor kiértem a reptérre. Eszembe jutott, hogy több mint egy héten keresztül napi 24 órában leszek együtt 14 emberrel 11 különböző országból. Mi lesz ha nem kedvelnek? Ha nem fogom őket megérteni?... Ilyesfajta gondolatok kavarogtak bennem, de vettem egy mély lélegzetet és felültem a gépre. A kiutam is kalandosra sikerült, hiszen Helsinkiből Vilniusba egy kis propelleres géppel mentem, ami majdnem darabjaira hullott. Landolást követően egyedül kellett megtalálnom a hostelt ahol aznap töltöttük az éjszakát. Nehézkesen ugyan de végül sikerült rálelnem két helyi segítségével. 

Amint beléptem az ajtón a project leader, Anastasiia ( Nasti) üdvözölt. Kifizettem neki a részvételi díjat majd egyszer csak hallom a nevem: “Betiiii, Betti my love”. Ekkor elém szaladt Noélia (Spanyolországból), akivel váltottunk pár üzenetet mielőtt kiutaztam, és átölelt. Egyből elszállt minden félelmem és tudtam, hogy ez lesz életem egyik legjobb nyara. Első éjszaka elkezdtük a szokásos ismerkedős játékokat játszani, mikor hirtelen hallom a rendőrség szirénáját. Ránéztem Nastira és rémület lett úrrá az arcán. Nem tudtam elképzelni mitől félhet ennyire. Mikor odaléptek hozzánk a rendőrök kiderült, hogy alkohol fogyasztása szigorúan tilos nyílt területen és ezért akár börtönbe is vihetnek. Nem győztek elnézést kérni a szervezők és mondták, hogy nem tudták (ez persze nem volt igaz) majd a rendőrök visszaparancsoltak a hostelbe hogy ott folytassuk tovább. Ezzel csak az volt a baj, hogy ott is tilos volt az alkohol fogyasztása. Így tovább álltunk és inkább egy lakóház hátsó udvarán folytattuk az ismerkedést. Másnap reggel már útra is keltünk.

Először megnéztük Vilniust majd tovább indultunk Kaunas felé ami szintén Litvániában található. Érdekesség aznap az volt, hogy “vadkempingeztünk” azaz egy tó mellett megálltunk és azt mondtuk, itt jó lesz. Az elején kicsit féltem mert az első helyen találtunk egy elhagyatott sátrat ami már régóta ott állt és csak találgatni tudtunk hova is tűnhetett a tulajdonosa. Szerencsére úgy döntöttünk, hogy a tó másik oldalán verjük le sátrainkat inkább. A táj nagyon szép volt és vacsora után tábortűzet gyújtottunk, ahol “tradicionális”  ESTIEM dalokat énekeltünkm illetve az elmaradhatatlan tűzugrásra is sor került. Szakadó esőre ébredtünk a semmi közepén, így úgy döntöttünk inkább alszunk még pár órát a sátorban mielőtt útra kelnénk. Aznap Klaipeda volt soron. Őszintén szólva nem nyűgözött le de azért érdekes volt. Este felé értünk a kempingbe; szerencsére ez már egy kialakított kemping volt előre felállított sátrakkal. Miután mindenki kipakolt következhetett a híres International Night. Ha valakinek volt már része benne tudja, hogy szerencsés az az ember, aki másnap emlékszik a történtekre. A sok nemzeti alkohol elfogyasztása után lementünk a tengerpartra. Taavi vigyázott mindenkire a víznél, terelgette el az embereket a tengertől, mert tudjuk, hogy a részeg ember és a víz nem jó párosítás. 

Szombati napot meghagyták a regenerálódásra. Egy két emberre rá is fért. Vasárnap Rigába utaztunk. Az összes város közül Riga tetszett a legjobban. Rigában csapatokra osztottak minket és verseny közben néztük meg a várost. Szerencsére az estét hostelben töltöttük, ahol lehetőségünk volt egy forró zuhanyra. Vacsora után este is körbenéztünk egy kicsit majd beültünk egy kocsmába. Utolsó előtti állomásként a legjobb szállásunkra érkeztünk másnap. Parnuban lementünk a tengerpartra és a tengertől kb 5 méterre a homokban vertük le a sátrakat. Csodálatos volt a kilátás. Megnéztük a naplementét vacsora közben majd utána tábortűz mellett játszottunk tipikus játékokat. Pár pohár után előkerült a hangszóró és a tábortűz fényében mindenki táncra perdült a homokban. Hihetetlen élmény volt az ott töltött idő. Annyira tetszett mindenkinek, hogy megkértük a szervezőket, hagy maradjunk még egy napot a tengerparton, ami teszem hozzá teljesen üres volt, csak mi voltunk ott.

 Másnap nagy nehezen rávettem magam, hogy bemenjek a jéghideg tengerbe. Körülbelül 10 perc se kellett hozzá hogy vacogó fogakkal kijöjjek a bokáig érő vízbe ahol már elviselhető volt a víz hőmérséklete. Nagyon későn feküdtünk le aznap mert tudtuk hogy már nem sok időnk maradt együtt így próbáltuk kihasználni azt a keveset ami még maradt. Annak ellenére, hogy későn aludtunk el mindenki beállított egy ébresztőt hogy reggel megnézhessük a napfelkeltét. Utolsó utunk Tallinba vezetett. Sajnos épp felújították az egész várost kb így nem sokat láttunk belőle, de azért érdemes egyszer elmenni és körbenézni. Az este mindenki szépen felöltözött és elmentünk egy helyi klubba. 

Egész este táncoltunk és hol nevettünk, hol sírtunk, mert tudtuk, hogy ez az utolsó esténk így együtt. Mindenki zárásig maradt a klubban majd hazasétáltunk. Nem aludt senki, mert inkább beszélgettünk még egy jót a búcsúzás előtt. Amint felkelt a nap hívtuk a taxit és kivitt minket a reptérre. Nem tudtuk abbahagyni a sírást Noeliával. De bíztunk abban, hogy egy szép napon találkozunk még valahol Europában. Így is köszöntünk el:” See you somewhere in Europe”

                                                                                                      Betti